Nulladik nap
Tavaly EFOTT, tavaly előtt, s azelőtt éveken át Vekeri, most Campus. Ha találgatnom kellene ráfognám ezt egy ügyes üzleti húzásra, de nem fogok. A lényeg, hogy a busz letett a bejáratnál, s egyhuzamban harmadszor is kezdetét veszi számomra a fesztivál. Hogy miért? Igazából nem tudom. Van valami különös varázs, ami visszatérésre kényszerít, ami a többi fesztiválon nem érvényesült, vagy elmúlt.
Lehet, hogy a tavalyi „motoros” biztonsági őrök párhuzama a Pokol Angyalival, lehet a tavaly előtti családias légkör (no meg persze a nyulak, de ezt inkább hagyjuk). De lehet, hogy csupán az idei kezdet is tökéletesen leírja, hogy miről van szó. Ugye az első jó pont, hogy a Debreceni Egyetem hallgatóinak egy jelentős része ingyen jöhet (no persze semmi hippiség, csupán üzlet), meg egy jegy mellé jár másik kettő (dettó).
Én egyik kategóriába sem tartozom. Kitüntetett vagyok, várom a fityegőmet. Jó két óra és meg is kapom, nem az ő hibájuk, máshol keverték el a nevem, de segítenek pedig nem is ismernek. Ez jó pont és a varázs már itt is van. Gondolom értitek. A biztonsági őr szintén kapott a csodafőzetből, hogy ezt is megemlítsem, hisz közlékenysége és kedvessége szinte hihetetlen. Nem néz csúnyán, csak magyaráz, minden kérdést türelmesen meghallgat, s válaszol.
Igen ez a nulladik-nap, s ezen kívül nem sok minden hoz lázba. Egy színpad üzemel, de nem az én ízlésemnek, de ugye nem én fogom megmondani… gondolom ezt is értitek. Úgy tűnik, hogy a jelenlévők jól szórakoznak. A háttérben már épül a városka. Sátrak rengetege fog holnap este már itt fogadni biztos vagyok benne, de várjuk ki. A sör hideg, a régi nagyok (tudjátok ahol béke, szabadság, szerelem volt a jelszó, vagy valami ilyesmik) szellemének csírája valahol elvetve a helyszínen. Hamarosan kiderül, hogy mennyire tudja visszaidézni azt amiért ide jöttem.
Első nap
Lassan indulnak be a dolgok, a mozi túl messze van pedig az Állami áruház jó lenne. Így a nap Red Lounge-ban indul, de Szőke ismét nem hozza a kívánt hatást. Mászkálás ide-oda a sártenger tetején. Nem igazán találom még a helyem, a civilek fele sem ért még ide, s nem is túl lelkesek. Némi meleg kaja beszerzése után (melyből nem túl sok állt a rendelkezésre) irány vissza a Vörös sátor.
Lord Bishop Rock koncertjével kezdődik számomra igazán a fesztivál. Hatalmas show egy zseniális bandától. Talán annyit elég lenne elmondani, hogy egy üveg Jack Daniels-t könnyedén pusztítottak el hárman a színpadon, de azért a közönségnek is jutott belőle bőven. De ha mégsem, akkor a szokásos sex, drugs, rock’n’roll gondolom sokaknak elmagyarázza, hogy miről is volt szó. A koncert után pedig lejön a közönség közé. Beszélgetések, vakuk, néhány aláírás s még több pia.
Az elveszettség érzése viszont újra feltör a koncert után, a bóklászás nem vezet eredményre. Túl nagy a sár, s az újra felélénkülő eső sem segít túl sokat. Nem marad más, mint az egyik söntés támasztása, régi ismerős arcok keresése, s várakozás. Az idő telik, de valahogy semmi nem az igazi. A Vad Fruttikról elmenekülök, a 30Y csak távoli utánzat, s egyébként is túl sokan sikítanak. A Pódium színpad szinte tele, s valahogy Galla sem hoz igazán lázba. Így még egy kis ténfergés és már jön is a Kispál és a Borz.
Nincs meglepetés (bár Lecsó egy kicsit hiányzik), azt hozzák amit várunk tőlük, már több, mint 20 éve. Lovasi pofákat vág, Kispál még mindig cigizve gitározik, Dióssynak még mindig hatalmas a haja. Teház maradjunk annál a verziónál, hogy minden a helyén és rendben volt a koncerten (bár a De szeretnék… Juci nélkül továbbra sem az igazi). Ráadásul a ráadás után ráadást adtak, mit is: Házibuli Debrecenben.
Majd a nagyszínpad elcsöndesedik, s az eső ismét rákezd. Először menekülés a Lounge-ba, de onnan hamar tovább is futunk, s pillanatokra ott ragadunk a Fokk város kicsiny színpadánál, hogy rock-discozzunk. Majd rohanás tovább és már vár a Dub-székház.
Különös hely ez, talán a Szigetes Cöxpon juthat eszébe valakinek róla, csak hát sokkal kisebb. A babzsákokban elhelyezkedve megszáll a nyugalom. Senor Grabowsky nagyon jól tekeri, de Salamon szinte az egészet a földbe döngöli, csörög, csattog, s a hangulat oda. Egy kis alvás kell nekem.
Második nap
Kávé, cigi a legjobb párosítás, bár talán nem ártana enni előtte valamit. Majd jöhet a sör, mert meleg reggel virradt ránk. Még korán van, alig 9 óra, a fesztivál egy része éppen ébredezik, a másik meg nyugovóra tér. Halk beszélgetések minden merre. A reggeli a Café Magentában már tálalva. Kis egységcsomag bérmentve. Köszönjük.
Ebéd a Fokknál, mert a bogrács és a belevaló ingyen. Tényleg teljesen családias itt a légkör. Nem is értem. Közben a gépek dolgoznak a háttérben, s szalma fedi a mocsarat, kicsit jobb, kicsit barátságosabb. A Lounge-nál ingyen mossák a cipőket, már ha ezt valaki is így fogta fel. A Ninjahelikoptert még így is - tiszta cipővel a sorban állás után - elérem.
A ninják zenéje szinte rögtön leteper. Valami fantasztikus. Már többször tervbe vettem, de még csak most jutottam el először, hogy meghallgassam őket. Az instrumentális muzsikájuk sokrétűsége, fülbemászósága és persze táncra hívása elég meggyőző volt (bővebben a zenekarról egy későbbi posztban).
Rögtön utánuk Barabás Lőrinc zenekara (meg sem kell mozdulni, szinte tökéletes). A kiváló trombitajátékos (ki egyértelműen Miles Davis-től merítette a legtöbbet) remek társaságot szedett össze, hogy remek muzsikával örvendeztesse meg a magyar - és remélem a nemzetközit is - zenei szcénát. A röpke másfél óra, melyet a színpadon töltöttek szinte a fesztivál legkiemelkedőbb zenei élménye volt.
Az események persze tovább pörögtek volna, hisz a nagyszínpadon már hangolnia kellett Péterfy Borinak és az ő szerelmes bandájának, de nem ez történt. Hosszú késés után sikerült csak az előadásukat elkezdeni, melyet azt hittem már kiismertem, de mégsem. Péterfy Borit ugye ismerhetjük az Amorf ördögökből vagy a Krétakörből, s ez rögtön meg is határozza a zenei és előadói elvárásainkat. Ez este egyikben sem csalódhatunk, hisz Bori egyfelől hozta amit tőle elvárhatunk, illetve egy-két zenei csemege is terítékre került. Gondolok itt a Bizottság Szerelem című számára (mely állandó tagja a zenekar repertoárjának), vagy a Tankcsapda Tudok egy munkát feldolgozásának. Az igazi próba viszont majd a következő album lesz, addig várjuk, s kiderül, hogy tényleg maradandó e, vagy csupán ennyire voltak képesek együtt.
Ezek után pedig már jöttek is Kiss Tiborék, s szokás szerint elvarázsolták a közönséget. A Quimby régóta szívem csücske, de őszintén szólva évek óta nem láttam tőlük tényleg átütő koncertet. Talán köze lehet ennek Kiss Tibi kényszer pihenőjéhez, vagy a többiek más felé való fordulásához, esetleg ahhoz, hogy megöregedtek. Mindenesetre a zene még mindig rendben, s ki nem perdülne rögtön táncra a Sehol se talállak, a Bordély boogie vagy a Halleluja dallamaira.
Majd leesett az eső, a fesztivál szinte kiürült. A Breakbeat még próbálkozott a Lounge-ban, de én inkább a Dub-székház felé veszem az irányt, s ettől még Sterbinsky sem tud eltéríteni. Némi babzsákozás, némi mocsáron járás, s újra bent a sátorban. Holnap vár még egy nap.
Harmadik Nap
Majd már csak azon veszem észre magam, hogy Kiss Ádám poénjain nevetek, s a Jurij már be is fejezte a koncertjét. A Kaukázus készülődik mikor felocsúdok, hogy lassan vége. Ők viszont kárpótolnak az ébren szendergésben elpocsékolt pillanatokért. Hisz zenéjükkel az egész Red Lounge-ot megremegtetik, melyért talán inkább felelősek a táncos cipellők.
Majd Copy Con kezdi tüzelni az utolsó utáni nekifutásra gyülekezőket. A szolnoki „raper” természetesen sikert arat, s hiába a Neo hosszas készülődése a tömeg nem fogy. Lassan azon veszem észre magam, hogy vége ennek a napnak is. Mintha mégsem keltem volna fel. A Neo alatt összetörök, s csak az egyik civil sátorban szerzett kis golyós ügyességi játékok mentenek meg a teljes szétzuhanástól. Főként, hogy közben is képesek egy negyed órát váratni a tömeget, de hát ez van nagy sztárok ők (Kontroll), s már rég oda a kezdeti varász. (Arisztokratikus electro ha jól hallottam valamerről.)
Még náhány számba belehallgatok a Tigriséktől (ugye szinétn szolnokiak, és szintén Copy Con), de a végét járom már. Valami viszont még kell Zagar és a Bossa Astori, hogy utána egy házibuli romjaira emlékeztető hatalmas mezőn szökdécseljek még egy kicsit., de már nincs semmi erőm, teljesen elgfogytam. Alvásra viszont már semmi esély, csak a sátrat bontom, s a buszt várom, hogy az ágyamban pihenjem ki a hétvége fáradalmait.
Ami biztos, hogy jövőre is jövök, legalábbis azt hiszem, hisz minden megvolt amire vágytam.
