Colere

Film, zene, könyv meg ami jön/jött velem szembe.

Köszönet

Köszönet a bejegyzések javítgatásáért Juditnak!

Ezeket néztem, stb.

Egy kis zene

A little bit jazz:

Oxygene & others:

Tudnivalók

Creative Commons License

In memorian D.A.

Towel Day - Don't Panic

Ezek meg szintén az enyémek

Friss topikok

Északi tájakon praktizálva

2009.06.06. 13:37 paulkemp

(Joshuea Brend, John Falsey  - Northern Exposure)

Joel Fleischman doktor (Rob Morrow) nem akart Alaszkába menni, sőt mondhatni annyi szüksége volt minderre, mint egy púpnak a hátára. De orvos akart lenni, s ezért akármire képes volt, még egy (nagyon) északi kórház ösztöndíját is elfogadni, s vállalni, hogy diploma után nem New Yorkban kezdi el karrierjét. Persze nem okozott volna neki olyan nagy problémát a kényszernyaralás, ha az intézmény fogadja, s nem passzolja tovább az isten háta mögötti kisvárosba, Cicelybe.

Cicelybe, mely talán a legkülönösebb város mind közül. Bennszülöttek és bevándorlók élnek e kis településen, melyet mellesleg Maurice J. Minnifield (Barry Corbin) ex-NASA-s (igen ő volt az űrben) asztronauta alapított, hogy saját városában nyugodtan élje le életét. Feleséget is szerzett magának, Shelly (Cynthia Geary) személyében – ex-szépség királynő - , de őt valamikor társa (mármint az alapításban) Hollinger Vincoeur (John Cullum) – kocsmáros, polgármester (mintha a vadnyugaton volnánk) elszerette tőle, s azóta egymáshoz sem szóltak.

Aztán ott van még Fleischman főbérlője Maggie O’Connell (Janine Turner) – pilóta, fűtésszerelő - , kivel nem igazán jönnek jól ki, bár ne csodálkozzunk ha egy ismeretlent örömlánynak nézünk, s ő mégsem az, s valahogy nem zár ezek után a szívébe minket, sőt inkább nagyvárosi tökfejnek lát, akit csupán a kényszer tart itt, s ha már itt van még a szemét sem képes kinyitni (legalábbis egyelőre). Szerencsére (vagy éppen ellenkezőleg) a rengeteg csodabogár között egy a segítségünkre siet, s barátságával sok félreértést és problémát megold. Ed Chigliak (Darren E. Burrows) lesz ez, s igaz nem a szocializáltság csúcsegyede, de mindenképpen szórakoztató személyiség, az árva, filmrajongó indián srác (egyébként meg az IQ-ja valahol 180 környékén keresendő).

Aztán még ott van a rengeteg lakos, kik nem csak egy misét érdemelnének meg. Gondoljunk csak a város rádiósára, Chrisre (John Corbet) aki egyébként a Rolling Stones magazinon keresztül valahogy lelkész is lett, s nem mellesleg a város filozófusa címre is pályázhatna. Aztán Fleischman őslakos asszisztensére, Marilynre (Elaine Miles) aki nem az a beszédes alkat, de ennél fogva annál viccesebb a szószátyár doktorral, vagy a vegyesboltosra, Ruth-Annere (Peg Phillips) kinek szája lényegesen többet jár, mint a helyi átlagnak, de hát egy ilyen öreg hölgy mindenhol kötelező.

Tehát mint láthatjuk Fleischman doktor érkezésével mi is becsöppenünk egy teljesen ismeretlen világ varázslatos szépségébe, hogy az arrogáns new york-i doktor kalandjait végig követve megismerjük a tájat, a várost, a lakóit, s az utcákon mászkáló szarvasokat. Mindezt pedig drámákból és romantikus szálakból szőtt epizódokon keresztül, mely nem kevés humorral (mely legfőképpen a világok találkozásából következik) lett megfűszerezve.

Először talán minden kicsit furcsának hat, az indiánok mintha egy másik univerzumból csöppentek volna a képernyőre (vagy mi csöppentünk bele egy másik világba?), s mégis olyan természetes minden ebben a környezetben, hogy magunkat nem értjük. Hiszen elmeháborodottaknak kellene vélnünk mindannyijukat doktorunkkal együtt, de mégsem vagyunk képesek erre, csak időnként fejcsóválva kacagni rajtuk, hisz nem értjük még egészen a dolgot. S talán joggal merül fel, hogy hogyan is lehet ekkora marhaságokat ilyen komoly képpel elmondani?

Majd szép lassan hozzászokunk mindenhez, s ha otthonunkként nem, de egy kellemes helyként tekintünk Cicelyre, s úgy hozzánövünk, hogy észre sem vesszük. Beleszeretünk Chris gondolataiba, melyek a rádióban elmondott monológokként terjednek az éterben, s lassan már szurkolunk, hogy Joel és Maggie előttünk találjon végre egymásra (mert hogy e nélkül nem is lenne az igazi). Még Mauricet is megkedveljük, pedig ebben az esetben nem könnyű a dolgunk. S persze vég nélkül gyönyörködünk Alaszka festői tájaiban, mely legalább olyan fontos szereplője a történetnek, mint a karakterek maguk.

Emeljük ki természetesen még David Schwartz zenéjét, mely szinte tökéletesen alapozza meg az egész hangulatát, de ha kell, megfelelően a háttérbe vonulva asszisztál az eseményekkel harmonizálva. S szóljunk a zseniális fényképezésről is, hisz talán csak dokumentum filmek képesek úgy megörökíteni a már említett tájat, mint ez a sorozat (a kamera mögött: Gordon Lonsdale, Frank Prinzi, James Hayman, Scott Williams, James A. Lebovitz).

Tehát könnyedén mondhatjuk, hogy a Joshua Brand és John Falsey által megálmodott sorozat egy örök klasszikus, mely szinte minden korosztály számára felüdítő szórakozást kínál hat hosszú (pontosabban csak négy, hisz az első két évad mindösszesen 8 és 7 részes) évadon keresztül, s olyan helyekre repít el minket, amelyekre valószínűleg soha máshogy el nem jutottunk volna. Illetve ne felejtsük ajánlólevelét, amely szerint kétszer is (1992, 1993) elnyerte a legjobb drámai sorozatnak járó Golden Globot. S örüljünk, hogy végre Magyaroroszágon is elérhető DVD-n az egész sorozat (vagy legalábbis hamarosan).

 

1 komment

Címkék: kritika sorozat

A bejegyzés trackback címe:

https://colere.blog.hu/api/trackback/id/tr181165733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszisz 2009.06.06. 17:52:53

Reméltem, hogy erről a sorozatról lesz szó, az egyik kedvencem.
süti beállítások módosítása