(Bret Easton Ellis - American Psycho

Mary Harron - American Psycho)

Ellis 1991-ben megjelent regénye már jóval ezelőtt az időpont előtt botrányt kavart. Tudható az alkotásról, hogy hiába tett le előleget több kiadó is a jogokért, a mintafejezetek, vagy a kész mű láttán mind visszatáncolt (s ezzel hagyta elúszni a már kifizetett pénzt). Mi is lehet ennek az oka? Végigolvasva a művet Patrick Bateman tényleg nem éppen a legkönnyebben emészthető főszereplő az irodalmi palettán. A történetről legyen annyi elég, hogy ez a yuppi (fiatal, diplomás, nagy karrier előtt álló, keleti parti amerikai férfi), ki életében mindent olyan könnyedén ért el, valami újdonsággal kísérletezik.

Ez pedig nem lesz más, mint az ember legsötétebb mélységeinek felszínre hozása (bár talán Dosztojevszkij, ki a mű elejére mottót szolgáltat, talán ide vehető), mely nem egyszerűen a féktelen szexuális kicsapongást, fizikai erőszakot, gyilkos- ságot jelenti, hanem mindezeknek a metafizikai párjait is. Ha úgy tetszik nem egy egyszerű „csak felnőtteknek” könyvről van szó, hanem Sade márkira is annyira jellemző filozofikus mélység is átszövi ezt a plusz 18-as történetet. Miben is nyilvánulna meg ez?

De mi is ez megbújó mélység? Nos elsősorban Bateman karakterét nagyon könnyedén párhuzamba állíthatjuk Burgess korábban már szemügyre vett alakjával, Alexszel. Annak ellenére, hogy különböző társadalmi osztályok szülöttei, mindketten páratlan intelligenciával rendelkeznek, melyhez roppant jó ízlés párosul (gondoljunk csak a Genesisre az Amerikai psycho kapcsán). Illetve természetesen, habár más-más okból, de tulajdonképpen azonos indíttatásból követik el rémtetteiket. Ez pedig nem lesz más, mint a világrend elleni tiltakozásuk kifejezése.

Bateman-nél ez főként abból fakad, hogy lényegileg minden adott számára, ha úgy tetszik mindenért csak a kezét kell kinyújtania. S hogy kegyetlenkedéseit naplószerűen feldiktálja egy üzenetrögzítőre, mi mást jelenthetne, minthogy szeretné megkeresni hol a határ, hol lesz már elege ennek a világnak egy magafajtából. Ez véleményem szerint egy egészen kifacsart társadalomkritika, ha úgy tetszik egy direkt bizonyítása e világ romlottságának. Vagyis a könyvben egy kinyilatkoztatásról van szó, ami annyi lenne, hogy igen is van létjogosultsága egy ilyen személynek ezen a világon, vagy legalább is megfér köztünk (talán).

Persze tekinthetjük az eseményeket csupán egy belső utazásnak is, melyet a világtól elidegenedett, de attól elszakadni mégsem tudó Pat teremt meg magának. Ez talán megmagyarázná az alkotás utolsó mondatát, illetve eléggé negatív képet adna a menekülés tárgyáról, hisz mi az ami elől csak ezekbe a perverz fantáziálásokba lehet menekülni. Ellis egyébként egy későbbi munkájában (a Holdparkban) ezt az eshetőséget jelöli meg, mint írói szándékot. Ezzel talán eltekinthetünk az etikai olvasatoktól (melyre egyébként márcsak a Nyomorultak motivuma elégséges alapot szolgáltatna - bár ezt az én olvasataimba is könnyen beileszthetném), melyeket egyébként is megtettek oly sokan („Nők Országos Egyesülete”, „Szépírók Céhe” stb.)

A társadalom kritikája persze ettől sokkal többrétűbb. Ez rögtön össze is kapcsolódik a mű másik nagy erényével, mely egy új leíró stílusnak is tekinthető. A Bateman által elmesélt történetben a szereplők, mint próbababák jelennek meg. Soha nem lényeges, hogy ők hogyan néznek ki, csak az hogy: Milyen márkájú ruha van rajtuk? Milyen ásványvizet isznak? Hol esznek? Hol szórakoznak? Milyen a névjegy- kártyájuk? stb. Ezek válnak egy karakter ismérveivé.

Gondolom rögtön érezhető ebben az elfelszínesedett világ leírása, illetve egyeseknek a husserli fenomenológia módszere. Tehát bizonyos értelemben ez nemcsak azt az ürességet tárja elénk, melyet én személy szerint elítélek, hanem másik oldalról megfigyelve egy régi elvet, mely szerint mindenki keveredjen a saját fajtájával. Mely megfogalmazás természetesen semmivel sem jobb, mint az előtte álló, de talán mégis mást jelent.

Összevetve Ellis más műveivel, talán azt mondhatjuk, hogy ez a Veszedelmes viszonyok fiatalemberét a Glamoráma érettebb karakterét összekötő láncszem, mely hármasban más-más szociális térben, de lényegileg ugyanazt a személyt veszi nagyító alá. Persze lehet felette gyorsan pálcát törni, s elítélni, de ettől szerintem sokkal több van benne, mint ahogy azt eddig ki is próbáltam fejteni.

Egy ugrással elérhetünk 2000-be, mikor is a regény filmváltozata debütált. Személy szerint nem kedvelem a mozit, pont azokat az értékeket öli ki a mozgókép, már csak lehetőségeit is tekintve, melyek nekem oly újszerűen hatottak az eredetiben. Azért a celluloid szalag mentségére legyen mondva, hogy rögzített valami fantasztikusát, mely nem más mint Christian Bale (Bateman) játéka. El sem tudom képzelni, hogy a mostanra Batman-né változott színész hogyan volt képes eljátszani annyira hitelesen ezt a teljesen rideg szerepet. Egyébként tökéletes fapofáját még egyszer megmutatta a filmvásznon az Equilibrium című alkotásban.

Azért talán elmondható még a filmmel kapcsolatban, hogy a Lych két filmjében (Mulholland Dr., Inland Empire) is játszó Justin Theroux is feltűnik, illetve a későbbiekben, vagy már akkor is sztárnak számító Reese Witherspoon (Cruel Intentions 1999, Sweet Home Alabama 2002, Walk the Line 2005) is ott van a szereplők között. Mindennek ellenére én sokkal inkább a könyvet, sőt ha lehet csak a könyvet javasolnám a már említett indokok miatt. De persze nem én leszek a megmondója, hogy kinek melyik alkotás tetszik jobban.