(A videoklip mágusai II: Michel Gondry)

Michel Gondry mára inkább, mint film- rendező, s nem mint a videoklip gyártás egyik legnagyobb mágusa ismeretes. Pedig nem egy nagyszerű „rövidfilmet” hozott össze az 1963. május 8-án született francia úriember. Kezdetekben az Oui Oui nevű formáció dobosaként készített néhány klipet a bandájának. Ezek az alkotások felkeltették Björk érdeklődését, s a Human Behaviour mozgóképes változatának elké- szítése után szinte nem volt megállás.

Valószínűleg a legegyszerűbb módszer, hogy mind hozzá, mind a műfajhoz közelebb kerüljünk, ha néhány klipjét önkényesen kiemelve megpróbálok egy képet adni alkotói sajátosságairól, vizuális megoldásairól, illetve a mozgóképei viszonyáról a zenéhez.

Tehát akkor elsőként a White Stripes The Hardest Button to Button számához készült alkotásról néhány szó. A klipben, mint az egyértelműen ki is rajzolódik a zenében erősen előtérbe állított dobok adják a mozgókép ritmusát, melyben így a hang képpé változik. Furcsa visszacsatolás viszont, hogy ez lényegileg a kiüresedett tereken a hangszerekkel illetve a zenészekkel történik. Így nem csupán egyszerűen egy sikeres fordítói munkát hoz létre Gondry, hanem ebbe zseniálisan (s természetesen ahogy ezekben az esetekben lenni szokott végtelenül egyszerű megoldással) belekódolja a klipbe a zenét. Lényegileg létrehoz egy kört, melyben a White Stripes, az adott szám és a klip folyton utalnak egymásra.

Jack és Meg White-nál maradva a Dead Leaves and the Dirty Ground egy teljesen más lehetőséggel játszik el. Hisz itt lényegileg bizonyos értelemben a szöveg megfilmesítése, egy apró csavarral, hisz Gondry szabadon engedve saját magát, két vagy talán még több cselekményszálat egyszerre futtat. A megoldás pedig lenyűgöző. Ahogy a valóság az előtérben, s a múlt a lakás „falain” (mintha azok megőrizték volna a köztük történteket) kibontakozik, úgy jutunk mi is a már eleve meglátható végkifejlettig.

A „testvéreket” semmiképpen nem hagyhatjuk magunk után, hisz a Let Forever Be-t (mely egyébként a nagyszerű The Salton See-ben - D. J. Caruso, 2002 - is felcsendül) szintén egy „testvérpárnak” köszönhetjük. Igazából nem szeretnék belemenni egy ilyen kétes értelmezésben, de mintha a rendezői szándékban szerepelne, hogy a dalban elhangzó kérdésekre választ adjon. Ennek érdekében megteremti a „főszereplőnk” külső- és belső világát, melyek ábrázolása (főként a belső kaleidoszkópszerű bemutatása) már-már tökéletes. Tehát feltételezhetjük, hogy ebben az esetben egy válasz a klip, azaz mondhatni kiegészíti az eredeti alkotást.

Björk Bachelorette és az ahhoz készült mozgókép talán egy egész önálló bejegyzést is megérdemelne, hisz annyi problémát és érdekességet felvet, melyek tárgyalásához talán kevés egy ilyen rövidke bejegyzés. Lényegileg ugye arról van szó, hogy a Björk talál egy üres könyvet, mely elkezdi írni az ő történetét, egészen addig, míg ki nem adják, majd színpadra viszik, s végül a könyv cserbenhagyja őt. A dalszöveg alapján feltehetőleg egy szerelemről van szó, mely két ember álmaként jelenik meg, de összetörik, ahogy útjaik kettéválnak. Mindamellett a vizuális megjelenítésben annyi egyéb említeni való van a reprezentáció, reprezentációjának, reprezentációjától, a külső misztikus irányítottságomig, hogy talán elégedjünk meg annyival, hogy itt is a dal ábrázolásáról van szó, mely roppant egyedien festi fel a már említett álmot, s annak megsemmisülését.

A Sugar Water videoklipje elsőre talán kicsit furcsán hat, hisz ahogy a kép kettéosztva időben ugyanazt a történetet két szemszögből oda-vissza bemutatja, nehezen követhető. Mindenestre tökéletesen megmutatja, hogy hogyan lehet kitörni az egyszerű történetmesélésből, s egy technikai megoldással teljesen újszerűt alkotni egy ilyen rövid műfajban. Ugyanezen a nyomvonalon jár a Like a Rolling Stone is, melyben már 1995-ben alkalmazza Gondry a bullet time technikáját, s mellesleg nem kis színésznőt (a Human Nature-ből - Michel Gondry, 2001 -, vagy a Lost Hihgway-ből – David Lynch, 1997 - ismerhető Patricia Arquett sikerül megnyerni, hogy általa bemutassa egy droghasználó világát (mely közel sem áll összhangban a „valósággal”).

Még tovább boncolgatva ezeket a kilépési kísérleteket az egyszerű cselekménymesélésből a Lucas with the Lid Off-ban nem, hogy csak a zene és a klip készítésének egy bizonyos prezentációja jelenik meg a történetbe ágyazva, de maga a történet szinte minden jelenetében tartalmazza önmaga egészét. Nem akarom ilyen mélyen szántó gondolatok felé elterelni a cikket (csupán módszereket és stílusjegyeket óhajtok felvázolni), de itt annyira egyértelmű számomra az utalás (még ha Gondry nem is gondolta így) Heidegger megjegyzéséhez, hogy egy metafizikai kérdés mindig tartalmazza az egész metafizikát, illetve a kérdezőt és önmagát is, hogy nehezen tudok elsiklani e felett. Mert lényegileg erről van szó. A klip egy reflexió a zenére, a zenészekre, az alkotó folyamatokra és önmagára, mely egy rövidke történetbe ágyazódik bele.

Végezetül egy talán ettől sokkal kézenfekvő és talán nem is nagyon egyedi klip következne, melyben Gondry véleményem szerint vágóképekből (melyeken különböző feliratok látszanak) rakja össze a dalszöveget. Itt főleg az a zseniális, hogy akár ezek a képek egyetlen utcáról is származhatnak, melyből megfelelő odafigyeléssel összeollózható ez. De ugye ilyen jellegű alkotással már Bob Dylan kapcsán is találkozhattunk a Subterranean Homesick Blues kapcsán.

Ezek alapján máris láthatjuk, hogy Gondry főként azokat az utakat keresi, melyek nem csupán egyszerűen vizualizálják a zenét, hanem melyeken valahogy dialógusba léphet velük. Ha pedig ettől eltekint, akkor a történetmesélést sem egy-egyszerű lineáris módon teszi meg, hanem abba is megpróbál egy csavart tenni, s ezzel új kérdésekkel megtűzdelni az immáron új művet, mely bizonyos mértékben teljesen újraértelmezheti vagy kiegészítheti az egész eredeti alkotást.

(A teljesség igénye kedvéért a Wikipedia-ról ide másolom az összes videoklipjét, s ha netalán valamilyen aspektust teljes mértékben kihagytam volna, kérlek jelezzétek.)

Videography:

• "Declare Independence" - Björk (2007)
• "Dance Tonight" - Paul McCartney (2007)
• "Cellphone's Dead" - Beck (2006)
• "King of the Game" - Cody ChesnuTT (2006)
• "Anysound" - The Vines (2006)
• "Heard 'Em Say" (U.S. Version) - Kanye West (2005)
• "The Denial Twist" - The White Stripes (2005)
• "A Ribbon" - Devendra Banhart (2005)
• "Light & Day" (movie version) - The Polyphonic Spree (2004)
• "Winning Days" - The Vines (2004)
• "Mad World" (Donnie Darko soundtrack version) - Gary Jules (2004)
• "Ride" - The Vines (2004)
• "Walkie Talkie Man" - Steriogram (2004)
• "I Wonder" - The Willowz (2004)
• "The Hardest Button to Button" - The White Stripes (2003)
• "Behind" - Lacquer (2003)
• "Come Into My World" - Kylie Minogue (2002)
• "Jon meets Jessica" - Navie Stroll (2002)
• "A l'envers à l'endroit" - Noir Désir (2002)
• "Dead Leaves and the Dirty Ground" - The White Stripes (2002)
• "Fell in Love with a Girl" - The White Stripes (2002)
• "Star Guitar" - The Chemical Brothers (2002)
• "Knives Out" - Radiohead (2001)
• "Let Forever Be" - The Chemical Brothers (1999)
• "Gimme Shelter" - The Rolling Stones (1998)
• "Another One Bites The Dust" - Wyclef Jean (1998)
• "Music Sounds Better With You" - Stardust (1998)
• "Bachelorette" - Björk (1997)
• "Deadweight" - Beck (1997)
• "Jóga" - Björk (1997)
• "Everlong" - Foo Fighters (1997)
• "A Change Would Do You Good" - Sheryl Crow (1997)
• "Around the World" - Daft Punk (1997)
• "Feel It" - Neneh Cherry (1997)
• "Sugar Water" - Cibo Matto (1996)
• "Hyper-Ballad" - Björk (1996)
• "Like a Rolling Stone" - The Rolling Stones (1995)
• "She Kissed Me" - Terence Trent D'Arby (1995)
• "Isobel" - Björk (1995)
• "Protection" - Massive Attack (1995)
• "High Head Blues" - Black Crowes (1995)
• "Army of Me" - Björk (1995)
• "Fire On Babylon" - Sinéad O'Connor (1994)
• "Lucas With the Lid Off" - Lucas (1994)
• "Little Star" - Stina Nordenstam (1994)
• "This is it (Your Soul)" - Hothouse Flowers (1993)
• "It's Too Real (Big Scary Animal)" - Belinda Carlisle (1993)
• "Human Behaviour" - Björk (1993)
• "Believe" - Lenny Kravitz (1993)
• "She Kissed Me" - Terence Trent D'Arby (1993)
• "Voila, Voila, Qu'ça r'Commence" - Rachid Taha (1993)
• "La main parisienne" - Malcolm McLaren, featuring Amina (1993) (unreleased)
• "Je Danse Le Mia" - IAM (1993)
• "Snowbound" - Donald Fagen (1993)
• "La Tour de Pise" - Jean François Coen (1993)
• "Hou! Mamma Mia" - Les Négresses Vertes (1993)
• "Les Jupes" - RoBERT (1992)
• "Two Worlds Collide" - Inspiral Carpets (1992)
• "Close But No Cigar" - Thomas Dolby (1992)
• "Paradoxal Système" - Laurent Voulzy (1992)
• "La Ville" - Oui Oui (1992)
• "How the West Was Won" - Energy Orchard (1992)
• "Les Voyages Immobiles" - Etienne Daho (1992)
• "Blow Me Down" - Mark Curry (1992)
• "Comme un ange (qui pleure)" - Les Wampas (1992)
• "Dad, laisse-moi conduire la Cad" - Peter & the Electro Kitsch Band (1991)
• "La normalité" - Les Objects (1991)
• "Sarah" - Les Objects (1991)
• "Ma Maison" - Oui Oui (1990)
• "Queen for a Day" - The Life of Riley (1989) (unreleased)
• "Tu rimes avec mon coeur" - Original MC (1989)
• "Les Cailloux" - Oui Oui (1989)
• "Il y a ceux" - l'Affaire Louis Trio (1989)
• "Queen for a Day" - The Life of Riley (1989)
• "Dô, l'enfant d'eau" - Jean-Luc Lahaye (1988)
• "Bolide" - Oui Oui (1988)
• "Un Joyeux Noël" - Oui Oui (1988)
• "Junior Et Sa Voix D'Or" - Oui Oui (1988)