(Woody Allen - Vicky Cristina Barcelona)
Nagyon úgy tűnik, hogy Scarlett Johansson lett Allen legújabb múzsája, hisz ha azt vesszük, hogy a legutóbbi öt filmje közül 3-ban (2-ben fő) szerepet kapott, akkor ez talán kétségtelen. A szőke hölgynél viszont meglepőbb, hogy a háttérben - emlékeim szerint először - egy város bontakozik ki, mely nem Manhattan (hisz eddig akárhol forgatott Allen abból úgy is New York e része lett). Illetve furcsa talán még, hogy a klarinétot spanyol gitárra cserélte.
Témájában viszont semmi nem változik. Jómódú emberek életének röpke epizódja, melyben a szerelem, s annak velejárói kapják a domináns szerepet. Hisz Vicky (Rebecca Hall) és Cristina (Scarlett Johansson) két hónapos barcelonai nyaralása szenvedélytől fűtött mese, egy magabiztos festő, Juan Antonio (Javier Bardem), az ő volt felesége, Maria Elena (Penélope Cruz) és a két amerikai lány között.
Vicky szakdolgozata miatt érkezik Barcelonába barát- nőjével, aki valami külön- öset, felvillanyozót keres. A két lány nagyrészt hasonlít egymásra, kivéve, ha a sze- relemről esik szó (mely ex- pozéra természetesen rácá- fol később az öreg maestro). Már a „nyaralásuk” elején összefutnak Juan Antonio- val, ki egy pár napos kiruccanás után-alatt elcsavarja mindkét lány fejét, s Cristina-val össze is költözik. Maria Elena ebbe a szituációba robban be, mint az öngyilkossági kísérleten átesett volt feleség, s a szerelmi három (illetve négy) szög elkerülhetetlen. Közben Vicky megházasodik, s hamarosan jön a stáblista.
A felszínes történet, mely a narrátor (magyar hangja) miatt inkább tűnik egy mesének, mint akármi másnak, bizonyos pontokon tökéletesen kapcsolódik Allen eddigi munkásságához. Ahogy már említettem, talán csupán a szokásos szerelem okozta frusztrációk mögött a helyszín és a zene változott meg. Ez persze a történetre inkább jó hatással van, hisz az eddigi alkotásokhoz képest sokkal szenvedélyesebb, temperamentumosabb.
Az alleni karakter persze folyamatosan ott sétál a sze- replők árnyékában ügyesen szétszeletelve, s megfelelő méretű darabonként szét- osztva. Hol a neurotikus hajlam, hol a megjegyezhe- tetlen és érthetetlen termino- lógiával való dobálózás, hol egy-egy analitikus pszicho- lógiára való utalás, de még egy kis „Allen-féle” börleszk is belefér (legalább is pillanatok erejére).
A legegyszerűbb mégis, ha a narrátor bevezetője alapján próbáljuk meg értelmezni a filmet, hisz ha azt mondom, hogy a két amerikai lány elmenekül valami elől (Cristina a sekélyes amerikai kultúrától a magasnak és fényesnek vélt európaihoz, Vicky közelgő házasság elől, hogy éljen még egy kicsit, bár ez csupán tudatalatti), az már az első pillanatban nyilvánvaló. Az viszont csak a végjátékban válik egyértelművé, hogy az utazásuk sehova nem vezet, csak a kiindulópontra.
Tanulságos történet lehet ez így Európáról, hisz csábítá- sa semmit sem kínál, csak üres ígéreteket suttog fülek- be, vagy megcsavarhatjuk, s kritika lehet a két turistáról, kik vaknak és süketnek tűn- nek életük nagy lehetősége előtt.
Nem feltétlenül a legjobban sikerült alkotásról van szó, de megállja helyét a számos alkotás között, melyhez Allen nevét tudjuk kötni. Könnyed, légies, szenvedélyes film, mely felüdítő szórakozás lehet egy langymeleg éjszakára (lehetőleg barátnővel).
