(Guy Ritchie - RocknRolla)

Adott egy felől egy orosz milliárdos, futballstadionnal meg minden kellékkel, hogy a mostani angol divatra hivatkozzak. Van még egy őshonos ingatlanos, ki szinte megkerülhetetlen a piacon, ő tudja, hogy kinek, mikor és hogyan kell a zsebét kibélelni. Aztán ott van a Vad banda, kik tudják is, hogy mi van, meg nem is, de azt minden képen elmondhatják magukról, hogy ott voltak. Közel sem végezetül, de ott a saját halálhírét felröppentő (kiesett egy jachtról részegen belőve, csak stílusosan) rock sztár, mert nélküle nem mozoghatna semmi.

De ejtsünk még szót az orosz katonákról, a festményről, némi homo erotikáról, meg normálisról is, melyet persze csupán egy nő szolgáltat, de azt nagyon. A történethez kell még néhány millió euró (mert ugye fontról már nem is beszélünk), meg Guy Ritchie mert ugye egyértelmű, hogy ekkora káoszban csak ő tud némi rendet belecsempészni. No meg persze humort, erőszakot s egy világot, melyről azt hittük örökre elveszett (bár kövezzetek meg, de nekem tetszett a Revolver).

Nézzük meg egy kicsit közelebbről a RocknRolla-t. Anglia, ingatlan piac (ha már innen indult a világválság). Lenny Cole (Tom Wilkins) a legfontosabb ember talán ezen az igen csak benépesített vidéken, s jó üzletemberhez méltóan ezt a pozícióját, ki is használja. Jobb keze Archie (Mark Strong), ki inkább egy bizonyos bolgár csatárra emlékeztet, mint „verőlegényre”, „agyra”, szokatlanul egy ellopott festmény után kajtat, mely egy éppen építkezni kívánó orosz milliárdos kabala képe.

A kép rock sztárnál, a pénz meg valahogy folyton a Vad bandánál köt ki, nem kis bonyodalmat okozva ezzel a két úriembernek. Persze ez egyfelől csakis egy igazi végzet nőjének köszönhető (ő lesz Stella (Thandia Newton), a láthatatlan pénzek kalandra vágyó szakértője). De ugye a, mint ahogy megszokhattuk a történet csupán másodlagos, hisz az minden erőlködés nélkül bonyolódna egy apró pöccintés után, a karakterek úgyis mindent elvisznek a hátukon.

A recept tehát ismét kész, több az angliai alvilág él-, közép- illetve alsó-osztályába tartozó bűnöző életének fonala valahogy keresztezi egymást, s a film pörög. Furcsa érzés ennyi idő után újra ebbe a világba lépni a széles vászon kapuján keresztül. S furcsa látni, hogy ennyi idő alatt nem igazán változott semmi (na jó megjöttek az oroszok, vagy inkább csak leváltották a cigókat). Persze nem mintha ez akármit is ronthatna az összképen, hisz céljának eleget tesz, szórakoztat, s pont ez az, amit számon kértek a Madonnával kalandozó rendezőtől.

Dehogy pont tökéletesen a régi recept, az talán egy kicsit kiábrándító (no nem a film alatt, csak utána). Bár ki tudja, lehet semmi egyéb nem szükséges, s mint tudjuk a nép, nem szereti a változást. De akkor mi marad a nem csupán pop-corn faló, multiplex mozizó közönségnek. Talán semmi, talán néhány utalás, de csupán egy újabb történet, mely mértani pontossággal halad újra végig a jól megrajzolt terven, mely évek óta kész. Fő a szórakozás, fő a biznisz, s végül is a mozik újra röhögő vendégekkel telik, s ha csak ennyi az igény, hát legyen.