(Tim Burton - Vincent)
Tim Burton munkássága nem az 1985-ben készített első nagyjátékfilmjével a Pee Wee's Big Adventure-rel kezdődött. Ezelőtt még a Walt Disney égisze alatt (mely kapcsolat most újraindul, hisz felkérték, hogy Frankenweenie című 1984-es rövidfilmjéből készítsen egy egész éjszakás mozit) volt néhány rövid animációs, élőszereplős próbálkozás, melyeket azóta talán az idő kicsit el is rejtett az érdeklődő szemek elől. Ezalól talán kivétel az 1983-as Vincent, mely a YouTube-nak is hála könnyen elérhető.
Talán azért is, mert ez az első olyan Burton történet, melyben a későbbi karakterek gyökerei megtalálhatóak, hisz ki tagadná, hogy egyértelmű hasonlóságot mutat Vincent a későbbi Edward-dal, vagy Victor Van Dort-tal esetleg Jack Sellington-nal, sőt talán a legújabb borbéllyal is. Tehát véleményem szerint ez a fiú lesz az ideája annak a(z anti)hősnek, mely annyi embert becsábít időnként a mozikba.
A történet, mely egy gyönyörű Burton által írt versben van elregélve Vincent Price (Tower of London 1939, The Long Night 1947, House of Wax 1953, Pit and the Pendulum 1961) előadásában, rettentő sok hasonlóságot mutatott számomra Edgar Allen Poe munkásságával (s persze ezt nem csak azért mondom, mert Vincent kedvenc költőjéről van szó). A „mese” egyébként néhány szóban összefoglalható. Adott a hétéves kisfiú, kinek képzelete talán élénkebb, mint az egészséges lenne, s így kutyájából készített zombival járja a londoni éjszakákat, hogy újabb áldozatokat leljen szörnyű kísérleteihez.
Egyrészt tehát hangulatában egy- értelműen rokonságot mutat a poe-i érzésvilággal, másrészt a történet erőteljesen rájátszik a filmkészítés korai szakaszában népszerű rémtörténetekre. Egész- en pontosan megjelölve a német expresszionista filmművészet len- ne az, melyet meg tudnék jelölni utóbbi kijelentésemhez. Ezt még alátámasztaná a technika mellyel Burton az animációnak és a szereplőknek próbál egy egyedi hangulatot adni. Azaz a fény-árnyék játék használata határozza meg az egész művet (ami azért egy fekete-fehér alkotásnál talán nem is olyan meglepő), melyet először a már említett korszak rendezői alkalmaztak, hogy jobban vizualizálják szereplőik lelkiállapotait.
Vagyis még egy szálon kapcsolatot találhatunk a későbbi munkáival, hisz ha megnézzük a Batman Returns-t (1992) vagy esetleg az Edward Scissorhands-t (1990) hasonló technikai megoldásokkal találkozhatunk. Egyszóval minden olyan esszencia megtalálható már ebben a nagyon korai művében, mely későbbiekben Burton-t naggyá teszi. Így csak ajánlani tudom a rajongóknak, akik még nem találkoztak ezzel az alkotással, s azoknak is akik még csak most kezdenek a rendezővel ismerkedni.
