(Robert Merle – Derriè
1968. március 22. Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a májusban-júniusban lezajló francia eseményekről, talán ide kell visszanyúlni. S ehhez mi is lenne alkalmasabb, mint az ebben az időszakban a Sorbonne-on (pontosabban a Nanterre-ben, ahol az említett intézmény fakultása volt található) tanító Merle regénye (aki egyébként már 40 éve úszik az egyetem tengerén), az Üvegfal mögött. Bár rögtön hozzá is kell tennem, hogy a mű eredetileg nem akart több lenni, mint a diákok mindennapjait bemutató történet. S mondhatjuk, hogy igazából nem is lett, hisz csupán 140 hallgató számára változott meg valami azon az éjszakán, mikor elfoglalták az igazgatóság tornyát.
Némelyek szerint a baloldal egy forradalmat szalasztott el, mások szerint viszont semmi ilyesmiről nem beszélhetünk a párizsi események kapcsán. Mindenesetre Nanterre-ben kezdődött az egész, a modern egyetemi épületek és a bevándorlók által lakott barakk város kontrasztja között. Már csak azért is, hisz a tanári kar egy része (a filozófusok közt a fenomenológia „követői”, a szociológia és a pszichológia tanszék néhány oktatója) az újítás híveként mutatkozik. Ezek a tanárok kapják először kézhez a diákok követeléseit.
Egy olyan felsőoktatásbeli reformot fogalmaznak meg, mely az ő probléma- megoldó képességüket, intellektusukat, gondolkodásukat mérné, s nem egy lexikális tudásra kérdez rá. Persze ez már rögtön magában rejti, hogy az egyetem azon szeletét támadja, mely egyértelműen alkalmazkodik a fogyasztói társadalom kívánalmaihoz, s ebből kifolyólag magát azt is elveti. Ezek után történnek meg a március 22-ei események, melyek először csak néhány fegyelmi eljáráshoz vezetnek, majd később az egész kihelyezett bölcsésztudományi kar bezárásához (pont negyven éve május 2-án). A többi pedig már történelem.
A mű alapötlete viszont még 1967-ben megfogalmazódott, s az író el is kezdett anyagot gyűjteni. Beszélgetésekre hívta meg a hallgatókat, kik először nem nagy kedvvel, de egy-két alkalom után szinte megállíthatatlanul váltották egymást az érdekesnek bélyegzett beszélgetéseken (ezzel kapcsolatban jegyzi meg Merle, hogy nem is tudta, hogy lehet úgy is érdekes, ha ő csupán hallgat és figyel). Ezek a vallomások akármennyire is szubjektívek, további okot adnak a választott időponton túl, hogy a művet egy dokumentarista alkotásnak tekintsük. Még attól függetlenül is, hogy a valóságos személyek közé nem kevés fiktív karakter is keveredik.
Tehát a fikció és a realitás egymásnak feszülése közben jelenik meg az olvasó számára az a közeg, melyben az akkori diákok mindennapjaikat élik. S talán ez is lesz a lényeg, hisz bizonyos értelemben a későbbi események tükre nélkül nyúlhatunk a regényen keresztül vissza abba a közegben, amit májusban-júniusban a gyújtópontnak tekintenek (már ha másért nem, május 3-án ennek a kihelyezett „karnak” a bezárása ellen kezdenek tüntetni Párizsban).
Természetesen a kritika a karakterek infantilis, sőt talán nevetséges voltától kezdve Cohn-Bendit (német származású zsidó, a 68-as események egyik legismertebb alakja) moderátorként való ábrázolásán keresztül több fogást is talál az alkotáson. Bár esetenként pont ezt szokták erényeként felvázolni, hogy a szereplőit nem is annyira a politika motiválja, mint sokkal inkább a hétköznapi problémák (szexualitás, szerelem, megélhetés, stb). Ebben az értelemben tekinthetjük a művet úgy, mint egy alkotást, mely szembe megy a „nanterre-i veszettek” képével, s teljesen új kontextusba helyezi az egészet. Persze ettől függetlenül felsorakozik a legtöbb politikai eszme is (anarchizmustól, trockizmuson keresztül, a maoizmusig), de ezek lényegileg itt sokkal kevésbé lesznek meghatározóak, mint általában az értelmezésekben.
Itt talán érdemes lenne egy említésre Denys Aecand Barbárok a kapuk előtt című filmjét (2003), mely igaz, hogy fő témájában inkább az eutanázia kérdését járja körül, de szorosan kapcsolódik a 68-hoz, s nem mellőzendő, hogy ebbe egy nő miatt keveredik bele, akár csak Merle egyik szereplője.
Visszatérve az eredeti alkotásra Merle célja valószínűleg az volt, hogy egy kereszt- metszetet adjon a diákság csoportjairól, hisz ezek nagy része csupán az egyetem reformjáért küzdött, s nem értett egyet a balosok egyéb törekvéseivel. Ezek az író pozícióján is megfigyelhetők, hisz ő is pontosan így gondolja: Egyfelől leírásában láthatjuk, hogy az egyetemi vezetőséget, mint feudális urakat mutatja be, kritizálja az ösztöndíj és szociális támogatások rendszerét, s az ellen is szól, hogy munkatársai mit és hogyan tanítanak. Másfelől egy későbbi nyilatkozatában a „balosok” szemére veti ingnoranciájukat, autoritárius, leegyszerűsítő magatartásukat.
Tehát ez lesz az első 1968-as diáklázadásokkal foglalkozó regény (ha ez így nem is teljesen igaz), mely az eseményeket nem csupán politikai nézőpontból vizsgálja, hanem sokkal átfogóbb, árnyaltabb képet próbál festeni. S teszi ezt úgy, hogy nem hazudtolja meg magát, hisz más műveihez hasonlóan ezt is az általa büszkén vallott hagyományos formába öltöztetett érdekes történetként kapjuk a kezünkbe.
