(A videoklip mágusai III: Spike Jonze)

Spike Jonze talán rögtön így előrefutva kicsit nehezebb eset, mint Gondry, hisz míg ő egy jól láthatóan kísérletező, új dialógusokat kiépíteni próbáló rendező, addig Jonze valami teljesen más úton közelíti meg a zene mozgóképes értelme- zését (ha használhatom ezt a fél mondatot a videóklipekre). Mint látni fogjuk ő a táncolós, éneklős, musicales klipektől egészen a talán kissé túlkategorizált „mozgókép, mint művészet” műfajának területére is behatol, azaz nem történe- teket mesél, nem illusztrál (legalább is a szó klasszikus értemében semmiképpen), nem is újraértelmez, hanem képeket tár a néző elé.

Az eddigiekben megszokott módon ezeket a felvetéseket a konkrét munkákon keresztül próbálom alátámasztani, amik ebben az esetben kronológiai sorrendben követik egymást. Az első még valamikor 1992-ből (a második videoklipje Jonze-nak):

A klip egy nagyon alacsony költségvetésű produkciónak tűnik, mely leginkább azt mutatja be, hogy hogyan képzelhető el ennek a számnak az előadása, vagy inkább, hogy mi az a tér, ahol érvényesülni tud. Érdekes elgondolás (de persze közel sem egyedi), hogy egy ilyen aspektusát próbáljuk egy számnak (ezzel a zenekarnak, a műfajnak stb.) megjeleníteni (azzal pedig, hogy ő is megjelenik a klipben egy hasonló gondolat mentén történő önreflexió is kiolvasható a képekből). (Eredeti szándékom szerint összevetettem volna ezt az alkotást a Weezer Buddy Holly-jával, de mivel ez szőrén-szárán eltűnt a Youtube-ról (csupán egy visszafelé lejátszódó verzió áll a rendelkezésre), így most kénytelen vagyok ezzel megelégedni, s gondolataimban megjelenő zeneipar kritikát elhalasztani.)

A klipek történetének talán legérdekesebb és egyben legviccesebb alkotásához (legalábbis számomra) nem igazán akarok sok mindent hozzáfűzni. Legyen elég annyi, hogy az egész majdnem tökéletes (ugye már csak annyi kiemeli a közönséges klipek paradigmájából, hogy önálló IMDB oldala van). Szóval inkább csak nézzétek, s ne az én mellébeszélésemet olvassátok.

A Wax Southern California-jához készült mozgókép viszont valami teljesen újat (legalábbis ebben a sorozatban még nem tárgyalt lehetőséget) mutat. Ugye a klip lényegileg egy égő emberről készített felvétel lassított lejátszása, mely igazából nem teremt semmilyen kapcsolatot az eredeti alkotással. Ha lehet ilyet mondani csak egyszerűen lóg a levegőben a zene mellett, s ebből a szögből valamiért egyszerre látszanak. Érdekes felvetés ez abból a tekintetből, hogy a talán ekkorra már konvencionálissá váló lehetőségeket, hogyan lehet egy egyszerű mozdulattal lesöpörni, s kijelenteni, hogy engem nem érdekel.

Azzal, hogy pont Björk e zseniális számához készült videóklipnél dobom be a táncolós, musicales vagy éppen egyenesen Broadway-szerű kategóriahalmazt, nem a legszerencsésebb dolgot művelem. Természetesen nehéz lenne azt mondani, hogy nem erről van szó a felszínen (zenei szempontból a hangszerelést nézve, vizuálisan pedig az utalásokat inkább nem is sorolom), de ténylegesen kijelenteni csak úgy lehetne, ha azt mondanám Trier Táncosára, hogy egy egyszerű musical film. Persze lehet, hogy tévedek, s az én hatalmas hibám, hogy csak a megfelelő mennyiségű iróniával és cinizmussal tudom élvezni az alkotást.

De a témánál maradva sokkal jobban nyilvánvalóvá válik a tánchoz való nyúlás trivialitása, ha megfordítjuk a dolgot (legalábbis elméleti szinten), s a sportok területére kalandozunk egy picit. A talajtorna szerintem inkább művészet, mint tényleges sport (nem is értem, hogyan lehet ezt pontozni), s mint ahogy az Elektrobank-ban is szembetűnik, a zene csupán viszonyítási alap a táncos számára. Tehát valószínűleg hosszasan lehetne ecsetelni, hogy társadalmilag, történetileg miért is fonódik össze (vagy egyáltalán pontosan hogyan is) a tánc és a zene, melyik-melyiknek a leképzése, más szférákba való fordítása. Ehelyett legyen elég csupán az utolsó fénykép, mely megmutatja, hogy minden egyes alkotás (legyen az fotó, rajz, könyv, szobor vagy akármi) kapu egy másik világhoz.

Talán furcsa választás, de egyszer mindenképpen szót kell ejteni, egy mára nagyon meghatározó videoklipes kliséről, vagyis a Hip-Hop (vagy akárminek is nevezzem) klipekig. Mint ahogy látható minden szükséges kelléket felvonultat az alkotás, van kocsi, fürdőruhás lányok, hatalmas fuxok, rajongók, illetve az a felsőbbrendű nagyon elit hangulat, mely egy világ számára a „gengszter jelenséget” újraértelmezi. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha időnként képes lenne megújulni, s nem önmagát ismételve bújkálni a bevált címke mögött.

A kis közbevetés után (mely azért bizonyos szinten értelmezhető a táncos videóklip címkéje alatt) térjünk vissza a táncoláshoz. A Praise You (a Weapon of Choice természetesen jogvédett videó, de érjük be azzal, ami van) videoklipje amellett, hogy egy tánccsoport zseniális előadása, mely vicces és már-már inkább performance szerű, ismét független a zenétől (nem hiszem, hogy egy hasonló számra való lecserélés problémát okozna). Így lényegileg egy konkrét koreográfiát függetlenít a zenétől (s lényegileg viccelődik).

Björk és egy macska szerelme pedig így végezetül egy kis nyalákságként, mely a zene és szórakozás (jelen esetben italozás) összefüggéseire mutat rá, illetve az emberek szájába adott „hangszerrel” még a zene belőlünk jön közhelyhez is kapcsolható lenne, ha a végén a megnövő macska sokakat megszégyenítő tánctudásáról tesz tanúbizonyságot.

Bár lehet, hogy egy kicsit elnagyolva, de azt hiszem mégis sikeresen bemutattam azt a két aspektust, melyek számomra annyira szembetűnőek Jonze videoklipjeiben. Méghozzá a bemutatását a kapcsolatnak ember és zene között, illetve ennek megjelenését, helyét a világban, illetve a konvenciókkal való szembemenést, az elődök szabályainak lesöprését tartalmazó lázadó magatartást. Azt hiszem, hogy ezek mentén nyugodtan bekategorizálható az egész munkásság, mely akárcsak a Gondry-é, zseniális.

Videography:

·         "High in High School" by Chainsaw Kittens (1992)

·         "100%" by Sonic Youth (1992)

·         "Cannonball" by The Breeders (1993) (co-directed by Kim Gordon, produced by Steve Reiss)

·         "Country at War" by X (1993)

·         "Daughters of the Kaos" by Luscious Jackson (1993)

·         "Hang On" by Teenage Fanclub (1993)

·         "Time for Livin'" by the Beastie Boys (1993)

·         "All About Eve" by Marxman (1994)

·         "Buddy Holly" by Weezer (1994)

·         "Ditch Digger" by Rocket from the Crypt (1994)

·         "Divine Hammer" by The Breeders (1994)

·         "Feel the Pain" by Dinosaur Jr. (1994)

·         "I Can't Stop Smiling" by Velocity Girl (1994)

·         "If I Only Had a Brain" by MC 900 Ft. Jesus (1994)

·         "Old Timer" by That Dog (1994)

·         "Ricky's Theme" by Beastie Boys (1994)

·         "Sabotage" by Beastie Boys (1994) (also writer)

·         "Sure Shot" by Beastie Bos (1994)

·         "Undone (The Sweater Song)" by Weezer (1994)

·         "California" by Wax (1995)

·         "Car Song" by Elastica (1995)

·         "Crush with Eyeliner" by R.E.M. (1995)

·         "Freedom of '76" by Ween (1995)

·         "It's Oh So Quiet" by Björk (1995)

·         "The Diamond Sea" by Sonic Youth (1995)

·         "Who Is Next?" by Wax (1995)

·         "Drop" by The Pharcyde (1996)

·         "Da Funk" by Daft Punk (1997)

·         "Electrolite" by R.E.M. (1997)

·         "Elektrobank" by The Chemical Brothers (1997)

·         "It's All About the Benjamins (Rock Remix)" by Puff Daddy (1997)

·         "Liberty Calls" by Mike Watt (1997)

·         "Shady Lane" by Pavement (1997)

·         "Sky's the Limit" by The Notorious B.I.G. (1997)

·         "Home (Sean Lennon song)" by Sean Lennon (1998)

·         "Praise You" by Fatboy Slim (credited to "Torrance Public Film Productions") (1998)

·         "Root Down" (version 2) by Beastie Boys (1998)

·         "The Rockafeller Skank" (version 1) by Fatboy Slim (1998)

·         "Weapon of Choice" by Fatboy Slim (2000)

·         "What's Up, Fatlip?" by Fatlip (2000)

·         "Wonderboy" by Tenacious D (as Marcus Von Bueler) (2000)

·         "Island in the Sun" (Version 2) by Weezer (2002)

·         "It's in Our Hands" by Björk (2002)

·         "Big Brat" by Phantom Planet (2003)

·         "Get Back" by Ludacris (2004)

·         "Y Control" by the Yeah Yeah Yeahs (2004)

·         "Triumph of a Heart" by Björk (2005)

·         "Blessed Evening" by Foetus (2005) (cinematographer only, directed by Karen O)

·         "Flashing Lights" by Kanye West (2008) (co-directed with West)