(Jarre in China)

Jean-Michel Jarre. Remélem senkinek nem hangzik ismeretlenül a név, már csak azért sem, mert a korábbiakban egy másik kezembe kaparintott kiadványa kapcsán már szóltam róla pár szót. Most a 3 dimenziós modern hangvétel helyett, sokkal tradicionálisabb, sokkal keletibb irányt veszek.

Ugye ismert, hogy a francia zseni volt az első nagy nyugat-európai „pop-sztár”, akit a vörös sárkány keblére fogadva meghívott (1981), s hagyta, hogy a „kommunista” közönséget elvarázsolja. Ezekután 1994 márciusában vissza tért, s újra fergeteges koncertet adott, melyet nem csak 1 milliárd kínai követhetett nyomon élőben, vagy a tv-s közvetítésről, hanem azóta a legtökéletesebb kép- és hangminőségben akárki megcsodálhat. A két dvd-t és egy cd-t tartalmazó doboz pedig szinte minden igényt kielégít, hisz a hanganyag mellett, két koncertet (Forbidden City, Tian’Anmen Square) audió kommentárt, két dokumentum filmet (az utolsó kínai császárról, a szólás szabadságról) és rengeteg fotót tár a közönség elé.

A felvétel zeneileg nem tökéletesen Jarre, hisz elsőre talán furcsán hathatnak a szokásos technikai kütyük ismerős hangjai közé befurakodó klasszikus hangszerek dallamai. Ezt egyébként 260 zenész biztosította, kik a Beijing-i Fílharmónikusok, a Kínai Nemzeti Kamara Zenekar és a Beijing-i Opera Kórus tagjai, illetve néhány kiváló kínai rock zenész közül kerültek ki. Így a zene egy érdekes kereszteződése a jól ismert, korában úttörő dallamoknak és a kínai zenei hagyományokat ápoló szimfonikus zenének. Ez több ponton külön ki is van emelve, hisz elég csak a fiatal kínai hölgyre gondolni, ki számomra egy teljesen ismeretlen vonós hangszeren játszik együtt Jarre-ral.

A felvételeknek a varázsa viszont nem is igazán ezeken keresztül mutatkozik meg. Azok számára, kik könnyedén hozzájuthattak a felvételekhez, ez ilyen szinten csak kuriózum, ami tovább tágítja a francia zeneszerző sokszínű palettáját. A hangsúly itt szerintem azon a vizuális élményen van, mely mindkét helyszínen lenyűgöző volt. Igaz a monumentalitás inkább csak az első koncertre jellemző, hisz ott a helyszín megengedte, hogy egy geometriai formákkal és monitorokkal tűzdelt színpadot építsenek fel egy klasszikus kínai építészeti műremekkel a háttérben.

A koncert alatt hihetetlen fények kavalkádja szolgálja a kiegészítést a zene mellé, illetve a hengereken, kúpokon és egyéb formákon futó ábrák, videók. De itt inkább, még ha minőségében nem is a legtökéletesebb, a képek beszéljenek helyettem:

A másik koncert (Tian'anmen Square) egy sokkal szűkebb teret használ, bár itt is csodálatosak a különböző fényekkel keltett hatások. A koncepció tehát ugyanaz, bár idejében és látványában szintén sokkal kisebb intervallumot ölel fel. De mindennek ellenére itt is a nyelv akadályaiba ütközök, s kénytelen vagyok azt mondani, hogy ezt látni kell:

Minden elfogultságomat félretéve azt kell mondanom, hogy ha esetleg nem is szereti valaki a zenét, de némi érdeklődést mutat a modern vizuális művészetek iránt az nézze meg a koncerteket. Illetve persze az egész rendelkezik egy olyan furcsa, számunkra talán érthetetlen kulturális többlettel, mely itt mégis a zene nyelvén talán könnyebben érthető, befogadható. A dokumentum filmek pedig önmagukban megérdemelnek majd egyszer egy külön bejegyzést.