A zenei top20 első része következik, mindenkinek kellemes zene hallgatást hozzá, remélem valakinek eszébe juttatok valamit, vagy meghozom a kedvét egy esetleg még nem ismert zeneharhoz. Jó olvasgatást, jó zenehallgatást. (Szóval időm továbbra sem sok, annak ellenére, hogy hirtelen ilyen sok poszt jelent meg, de ha lesz, akkor jön Hesse Szidhártája.)

• Apetite for Destruction (Guns’n’Roses, 1987)

Mit is lehet mondani sokak fiatalságának (és későbbi éveinek) meghatározó bandájáról? Mit lehet mondani erről a zseniális debütáló albumról, melyen olyan fantasztikus szerzemények tömkelege kapott helyet, hogy az egyes zenekaroknál egy egész pályát elvinnének a hátukon? A teljesség igénye nélkül csak néhány szám: Welcome to the Jungel, Paradise City, Sweet Child O’Mine és a személyes kedvencem a Nighttrain. Gondolom mindenkinek ismerősen csengenek.

• Are You Experienced? (The Jimi Hendrix Experience, 1967)

A modern gitár hangzásért felelős fiatalember egy zseni ez talán kétségtelen. Az hogy tőle is a debütáló albumot választottam erre a listára az valószínűleg véletlen. Ahogy az is, hogy szerintem ezen a korongon jelentek meg a zenekar legjobb dalai, ahogy azok a G’n’R-nál is. Nem is tudom, mit kellene kihangsúlyozni jobban, a blues gyökereket, vagy azt a hihetetlen új hangzást, melyet legfőképp Jimi-nek köszönhet a zene történelem. Ami viszont biztos, hogy az olyan track-ek, mint a Foxy Lady, a Purple Haze, a Hey Joe vagy a Red House itt találhatóak fel (mind a brit, mind az államokbeli verzión csak más sorrendben, s hol a sima korongon, hol a bonusz számok között).

• Bálnák ki a partra (Kispál és a Borz, 1997)

Talán nem is lehetnék igazi bölcsész, ha legalább egy album nem kerül ide a Pécsről indult zenekartól. Talán nem kell fejtegetnem, hogy Lovasi András, Kispál András, Tóth – Csülök – Zoltán, Dióssy D. Ákos mit is hozott össze ezen az albumon. Meg gondolom azt sem, hogy Lovasi szövegeit miért is tudja fejből annyi fiatal, s Kispál hogyan vált égő cigijévé ikon jellegű gitárossal.

• Beggars Banquet (Rolling Stones, 1968)

Most azt hiszem Godard lényegileg mindent elregélt, amit én itt megtehetnék. Talán nem túl átlagos ugyanis, hogy egy ilyen fiatal zenekar (mint ugye 68-ban voltak), egy ilyen kaliberű rendezővel dolgozzon együtt. A film megnézhető, az album meghallgatható, s ott van rajta minden, hogy miért is kerültek ők ide. Na meg persze talán az első szám a Sympathy for the Devil.

• Betyár a Holdon (Amorf Ördögök, 2000)

Péterfy Bori nevét gondolom manapság már mindenki ismeri, hála az MR2-nek, meg annak a hatalmas felhajtásnak, ami mostanság körülötte megy. Persze ez nem volt mindig így. A lényegileg első hivatalos album az Amorf ördögöktől mindennek ellenére szerintem lényegesen jobb anyag, mint a Fák, denevérek, virágok. De még mielőtt valaki azt hinné, hogy itt Péterfy Borin van a hangsúly, annak elárulom, hogy itt ő csupán másodhegedűs volt a két alapító tag Tariska Szabolcs és Tövisházi Ambrus mögött.

• Black Sabbath (Black Sabbath, 1970)

Ozzy Osbourne és a Black Sabbath gondolom nagyon sokaknak az elhíresült denevéres ügy kapcsán van meg. Számomra viszont fiatalságom egyik legmeghatározóbb bandája. Hisz a mostani MTV-n szereplő (bár valószínűleg tudatosan) hülyének beállított kiégett rock sztár, ebben az időben még tényleg mint a sötétség hercege tündökölt. S társaival együtt valami olyasmit tett le az asztalra, melyet a mai napit szívesen felidézek, meghallgatok.

• For Music Only (Stan Getz & Dizzie Gillespie & Sonny Stitt, 1958)

Az első track a Bebop, s ez talán mindent el is mond a zenéről, mely a korongon található. Rengeteg jazz-t hallgatok, a legkülönbféle korszakokból, de a második világháború káosznak dedikált évei, mikor a zene oly szabadon és kötetlenül szárnyalt az Államok keleti partja felett számomra a legkellemesebb. A három előadó pedig ezen a lemezen ennek a stílusnak a lényegét örökítette meg az utókor számára azt hiszem.

• Frontátvonulás (Cseh Tamás, 1983)

Ecsedit keresi Vízit, s közben megnyílik előtte a világ azon oldala, melyet a költői lényegnek tudnánk leginkább elnevezni. Nem akarom az albumot egy mélyen szántó fenomenológia (heideggeri) irányba elvinni, de a világ, ahogy itt feltárulkozik összefüggéseiben a dalokban, az valószínűleg pont az a költőiség, ami akként mutatja be a dolgokat amik. Inkább mondjuk azt, hogy zseniális, sok alkohol, sok keserűség, olyan formában öntve, mely elvarázsol, megbabonáz, s akárhányszor végig pöröghet egymás után, a nélkül, hogy egy pillanatra is unalmassá válna.

• Go Plastic (Squarepusher, 2001)

Tom Jenkinson zenéje talán nem a legkönnyebben emészthető, de ha valaki veszi a fáradtságot, s a fejét sem tépi szét a kísérleti elektronika, akkor muszáj. S hogy miért, hát a varázslatos ütemekért, melyek utánozhatatlanul csengenek végig az albumon. Olykor a legtökéletesebb harmóniában, olykor a káoszba zuhanva, fülbemászó felejthetetlen dallamok és szaggató zajok, melyek kiegészítve egymást mutatnak meg valami olyasmi, melyre a zenében nem sok példa található.

• Homogenic (Björk, 1997)

Az izlandi hölgy ezen albumáról már volt egy bejegyzés, szóval nem is igazán húznám a dolgot túlságosan, akit érdekel, az ott megtalálja.