Ide kellene valami nagyon hosszadalmas bevezetőt írnom, hogy a kép melletti helyet kitöltse, s jól szórakozzatok, mielőtt rátérnék a lényegre, a könyves top20-as lista első felére. Nos ez most elmarad, mert semmi kedvem nincsen hozzá. Mondjuk úgy, hogy a humor érzékemet az elmúlt két-három heti munka/otdk/mást is szeretnék csinálni egy kicsit elvette. De mivel nyuszisz már érdeklődött, s lényegileg a lista már réges-rég össze lett állítva nem vártam tovább. Tessék szemezgetni. (A hétvégén ha minden jól megy jön a másik fele is.)

• A mágia színe (Terry Prachett)

Na ha valaki nem ismerné Terry Prachett-et, akkor javaslom, hogy az „ezeket szeretném karácsonyra” kezdetű listán mindenképpen szereplejen az angol író világának (korongvilág) első fejezete, azaz „A mágia színe”. Miről is van szó? Lényegileg a Monty Python-csoport írásban (és fantasy környezetben).

Fülszöveg: „Valahol messze, az űr egy eldugott zugában lavíroz A'Tuin, a gigászi teknőc. Hátán a lenyűgözően őrült, páratlanul szórakoztató, sosem látott hősöktől és elvetemült egyénektől hemzsegő Korongvilág… Kard és varázslat. Bárd és kacagás.

Kalandok a világ pereméig – és még annál is tovább!”

• A vörös halál álarca (Edgar Allen Poe)

Na jó tudom, hogy ez csalás, de Poe-t semmi képen nem hagynám ki egy a prózához kötődő listáról, szóval engedjétek meg nekem ezt. Szóval, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem is a novella, hanem magam a szerző (ki ugye részegen egy pocsolyába fulladt bele, vagy valami hasonló) érdemli meg a helyet. Hogy miért? Hát elsősorban a mélyenszántó filozófiai gondolatmenetek miatt, melyek ügyesen vannak elrejtve a történetek áradatába. Másodsorban a hátborzongató hangulat miatt, mely nem egy későbbi szerzőt ihletett meg feltehetően (illetve a XIX. Század végi „horror” irodalomra is hatást gyakorolt).

Ha nem olvastasd még a novellát itt megtehtetd.

• Állatfarm (Orwell)

Az 1984 helyett csak és kizárólag kedvenc grafikusom Ralph Steadman miatt kerül inkább az Állatfarm a listára. No persze azért az ügyesen megfestett szocializmus karikatúra sem elhanyagolható, mely azt hiszem még gyermekkorom egyik nagy emléke (mikor ugye már a rajzfilm mehetett a tv-ben).

Szóval, mint tudjátok „Állat nem öl állatot, csak ha muszáj”.

Fülszöveg: „Orwell 1943-44-ben írott műve - amelynek a szerző a "Tündérmese" alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm - Mr. Jones "Major"-ja - a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és - természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig - "Minden állat egyenlő" - érdekesen módosul...”

• Amerikai Psycho (Breat Easton Ellis)

No gondolom ez túl sok magyarázatot nem igényel. Mindenki kedvenc fiktív, szimbolikus sorozatgyilkosa és a rajta keresztül megjelenő kiüresedett világ és társadalomkritika minden képen megérdemel egy helyet a listán. Nem szeretnék most hosszas eszmefuttatásba kezdeni vele kapcsolatban mert itt ülnénk reggelig (az imént fejeztem be az OTDK dolgozatomat, mely ugye nagyjából ezen e regényen nyugszik). Szóval ha még nem, akkor pótold nagyon gyorsan.

Fülszöveg: „Irodalmi alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre - ha mégoly kelletlenül is - ráismerünk. A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni - mindhiába. A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomás.”

• Demian (Hermann Hesse)

Nem is tudom, mit mondja, talán az a legegyszerűbb, hogy talán ez volt a leginkább hatással rám az eddig olvasott Hessék közül. Nem is a burkolt homoszexuális vonal miatt, melyre Dunkel Norbi (ő adta kölcsön) orgonaművész barátom kifejezetten felhívta a figyelmemet, hanem hangulatáért és egyszerűségéért, illetve zseniális meglátásáért a Káin és Ábel történettel kapcsolatban.

Fülszöveg: „"Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud." Vajon bűn-e a bűn? Jó-e a jó? Tényleg van szabad akaratunk? Létezik Isten? Mi a valódi szeretet? Kérdések, melyek előbb-utóbb mindnyájan felteszünk. A Demian megjelenése óta a világirodalom egyik fontos műve.”

• Dűne (Frank Herbert)

Nem vagyok benne szászázalékig biztos, de azt hiszem ez volt életem első végig olvasott tudományos-fantasztikus regénye. Persze ez még nem jelentene semmit, de tegyük hozzá gyorsan, hogy édesanyám Galaktikákból tanított olvasni, s aztán jött ez. Paul Attrides története pedig meggyőzött, s azóta is mély elkötelezett rajongója vagyok a sci-fi irodalomnak.

Fülszöveg: „Az Impérium tízezer éves békéjét veszély fenyegeti. A lakott planéták ezreit összefogó, feudális birodalom egymásnak feszülő erői - a császár, a rivalizáló Nagy Házak és az Űrliga - mind egy kietlen sivatagbolygó köré gyűlnek, hogy eldöntsék, ki birtokolja az óriási homokférgek és pusztító viharok által uralt világot. Ez ugyanis az egyetlen hely az univerzumban, ahol megtalálható az űrutazáshoz elengedhetetlen, tudattágító hatású fűszer, a melanzs. A hűbérbirtokért megütköző seregek csatájában felülkerekedő ház győzelme azonban nem lehet teljes, mert a mély sivatagban felbukkan egy próféta, aki mögött felsorakoznak az eddig lakatlannak hitt terület népének fanatikus légiói...

A Dűne - Frank Herbert klasszikussá vált regénye - minden idők legsikeresebb science fiction remekének számít, amely négy évtized alatt sem veszített népszerűségéből.”

• És meglátá a szamár az Úrnak angyalát (Nick Cave)

Borúsabb és nyomasztóbb regény ritkán kerül a kezembe, mint az ausztrál énekes eddigi egyetlen regénye. Zuhog az eső szinte végig, az egész egy elzárt, elmaradt, vallásosan fanatizált közegben játszódik, ahonnan nincs menekvés. Zseniálisan megírt regény.

Fülszöveg: „Nick Cave a rockkultúra különleges és figyelemreméltó alakja, ihletett művész. Dalainak visszatérő témája a szerelem, a magány, bűn és bűnhődés, az ösztönök tombolása, a kísértő múlt, az esendőség, a kétely, a félelem. Mindezek a motívumok, valamint a líráját markánsan meghatározó ószövetségi, evangéliumi és apokaliptikus utalások átszövik az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című regényét is, mely világszerte hatalmas sikert aratott - nemcsak az underground zene hívei, hanem az igényes és különleges hangon megszólaló szépirodalom rajongói között is. A regény lapjain a földi pokol elevenedik meg egy olyan kivételes alkotó gondolatainak megtestesüléseként, aki korábban maga is megjárt minden poklot. A biblikus nyelvezeten előadott, döbbenetes erővel ható történet egy külvilágtól elzárkózva élő vallási szekta városkájában játszódik. Az ukuliták életét felforgatja és pusztulásba dönti a vándorprédikátor képében érkező Gonosz. Szavainak hatására a település lakói egymás ellen fordulnak, a tomboló erőszak közepette egyedül csak Euchrid, az események elbeszélője marad kívülálló. Az olvasó az ő szemszögéből követheti végig a végzet akaratának beteljesülését, egy tragikus sorsú család és egy civilizáció nyomorúságos elbukását.

 "Hogy némának születtem, egy halott fivér oldalán, egy tócsa krumplihéjpálinkába, egy kiégett autóroncs hátsó ülésére, egy szeméthegy tetejére - ez csak a nyitólap volt, csak egy szimatnyi előzetes abból, amit számomra tartogatott a végzet. Van valami, amit én talán nem tudtam, de a halott bátyám tudott: hogy mind a ketten nagyon ramaty porontyok vagyunk. Az egyik néma, a másik tökhalott, mélységesen ocsmány ágyékok beteg sarjadékai - idétlen ivadékok, akik az anyaméh nyomortanyájáról kidobattak egy gonosz, gonosz világba, ami túlontúl kegyetlen két ilyen félrefogant vakaréknak."”

• Félelem és reszketés Las Vegasban (Hunter S. Thompson)

Szerintem ide semmit nem kell mondanom, aki olvassa rendszeresen a blogot, s tudja mi a nickem (illetve, hogy honnan van), annak tiszta sor.

Fülszöveg: „Valahol Barstow környékén, a sivatag szélén voltunk, amikor az anyag dolgozni kezdett. Emlékszem, ilyesmiket mondtam: - Kicsit könnyű a fejem, lehet, hogy neked kéne vezetni... Aztán hirtelen borzalmas bönbölés hallatszott mindenfelől, és az ég megtelt gigantikus denevérszerűségekkel, mind a kocsi körül sivalkodtak, csapdostak, mi meg lepadlóztuk a verdát, és lehúzott tetővel százhatvannal repesztettünk Las Vegas felé. Valaki sikoltozott: - Szentséges Krisztusom! Mik ezek az átkozott állatok? Aztán csend lett megint. Az ügyvédem levette az ingét, és sörrel öntözte a testét, hogy elősegítse a pigmentációt.”

• Galaxis útikalauz stopposoknak (Douglas Adams)

Ha Prachett-ről azt mondtam Python fantasy-ban, akkor Adams ugyan az csak sci-fi-ben. Nagyjából ugyan azokat tudnám elmondani róla is mint angol kollegájáról, talán annyi plusszal, hogy itt jobban érezhető egy társadalom kritikai vetület, mely még kellemesebb olvasmánnyá teszi a világ leghosszabb (öt kötetes) trilógiáját. Don’t panic!! (Illetve nézelődj a jobb oldali ide vágó banner mögött.)

Fülszöveg: „Anglia nincs többé. Ezt még valahogy megértette. Újrapróbálta. Amerika - gondolta - megsemmisült. Nem tudta felfogni. Megint szerényebben próbálkozott. New York oda lett. Semmi hatás. Eddig sem hitt komolyan a létezésében. A dollár - gondolta - egyszer s mindenkorra lezuhant. Enyhén megborzongott. Elsöpörték a Bogart-filmeket - mondta magában, s ez jócskán mellbe vágta. McDonald's - gondolta. Nincs többé olyan, hogy McDonald's hamburger. Elájult. Arra tért magához egy másodperccel később, hogy az anyjáért zokog.”

• Grimusz (Salman Rushdie)

Egy aranyos mese, melyben több szimbólumot sikerült belesűríteni, mint Dan Brown ponyvájába. Összeesküvés elmélet szerencsére nem alakult ki a könyv körül, de engem rajongóvá tett. Rushdie-nak egyébként ez az első regénye, s ha még nem is annyira kiforrott, mint a későbbi alkotások, ez nőtt a leginkább szívemhez.

Fülszöveg: „Salman Rushdie, angol-indiai regényíró, Bombay-ben született, középosztálybeli muzulmán családban. 1981- ben megjelent `Midnight's Children` (Az Éjfél gyermekei) című regénye hozza meg számára a nemzetközi hírnevet és a Booker-díjat. Legismertebb műve a `The Satanic Verses` (Ördögi versek), melyért 1988-ban Whitebread-díjat kapott. Ez az a könyve, amelyért Khomeini Ajatollah halálra ítélte, s az író egy darabig rejtőzködni kényszerült. A Grímusz mágikus hatású, gyönyörű mese, Rushdie első műve. Későbbi írásaihoz hasonlóan, tobzódik a szájhagyomány, a mitológia, a vallás, a `fantasy` elemeiben. A könyv élet és halál, élhetetlenség és halhatatlanság nagy kérdéseiről szól, sziporkázó szellemességgel és kivételes nyelvi leleménnyel. Főhőse, Szárnyaló Sas, az axona indián, aki kontinenseken és korokon át üldözi a címszereplő Grímuszt, a nagy varázslót, mert az a halhatatlansággal megajándékozta ugyan, de a békés öregedés titkával már adósa maradt.”