Colere

Film, zene, könyv meg ami jön/jött velem szembe.

Köszönet

Köszönet a bejegyzések javítgatásáért Juditnak!

Ezeket néztem, stb.

Egy kis zene

A little bit jazz:

Oxygene & others:

Tudnivalók

Creative Commons License

In memorian D.A.

Towel Day - Don't Panic

Ezek meg szintén az enyémek

Friss topikok

A fűszer varázsán érkező messiás

2008.04.08. 13:09 paulkemp

(Frank Herbert - Dune

David Lynch - Dune) 

Az először 1965-ben megjelent regényt, mellyel elindult a Herbert univerzumának krónikája több nyelvre lefordították, s számtalan kiadást ért meg, s fog még az idők során reményeim szerint. Herbert munkája tökéletesen beleilleszkedik abba sorba, melyet Lem, Asimov s elődeiknek (Wells, Verne) munkássága már megnyitott. Az amerikai író egyébként a hat Dűne-univerzumán játszódó történeten kívül még jó pár alkotást jegyez, melyek talán kevésbé ismertek (s köztük akad egy - Soul Catcher - mely nem sci-fi).

Az első könyv, a Dűne, egy alapvetően egyszerű történet egy viszályról, mely az egész univerzum tízezer éves békéjét fenyegeti. Az ellentét két nemesi ház az Atreides-ház és a Harkonnen-ház között feszül. Természetesen ez eseményekben mind a császár, mind a Navigátorok céhe, illetve a Bene Gesserit boszorkányrend is érdekelt egy egyszerű oknál fogva, mely a fűszer.

Ez a szer az Arrakis (vagy, ahogy még hívják: Dune) nevezetű bolygón lelhető fel csupán az egész ismert űrben. Ez az anyag, melynek fogyasztásával lehetősége van az embereknek belelátniuk a jövőbe. Nélkülözhetetlen az űrutazáshoz (melyet itt a Navigátorok végeznek térhajlítás segítségével), s ez által a birodalom egyik legértékesebb terméke.

A hatalmas sivatag bolygót a regény cselekménye kezdetéig a Harkonnen család tartotta ellenőrzés alatt, de a császár ezt a jogot a másik említett házra ruházza át. Ezeken az eseményeken keresztül kezdhetünk el megismerkedni Herbert világával, s legfőképp a planétával, mely a történetek egyik főszereplője. A szereplő, akit többnyire követünk Paul Atreides Leto herceg fia, s örököse. Az ő szemén keresztül találkozunk először a fremenek sivatagi népével, a sivatagi férgekkel. A későbbiekben pedig ő lesz a messiás, aki új rendet hoz a világegyetemben.

2 komment

Címkék: kritika film könyv david lynch

Az első "James Bond"

2008.04.03. 12:32 paulkemp

(Alfred Hitchcock - North by Northwest)

Alfred Hitchcock munkássága gondolom mindenki számára ismert, vagy legalábbis néhány alkotása mely méltán került be filmtörténet remekei közé. Első gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz (2003, Gabó kiadó) borítóján a Psycho-ban szereplő Janet Leigh rémült, víz áztatta arca szerepel. Második, hogy egész munkássága ugyanazt a két utat járta be, melyet Buňuel-nél is megfigyelhetünk, vagyis keresett egy új filmnyelvet, mellyel még pontosabban lenne képes visszaadni elképzeléseit, illetve a polgárság felrázása, bizonyos értelemben nevetségessé tétele.

Az Észak - Észak-nyugat viszont ezen arcok közül egyiket sem tárta elém. Ezzel szemben az angol rendező egy sokkal inkább humoros oldalát sikerült a fim kapcsán megismernem. Hisz a film amellett, hogy a hozza a várható feszültségekkel teli krimit, úgy is értelmezhető, mint egy James Bond film. Megtekintésére egyébként személy szerint csak Kusturica Arizonai álmodozók-ja (1993) után szántam rá magam, hisz a már említett Psycho-s jelenet mellett a másik legismertebb Hitchcock képsor jelenik meg a szarajevói születésű rendező alkotásában (a permetező repülő és Cary Grant párharcáról van szó).

A mozi amúgy tényleg egy klasszikus ügynök történet, néhány érdekes fordulattal. Adott ugyebár Mr. Thornhill, aki jól menő reklám szakember, akit egy üzleti vacsora közben két ismeretlen fegyveres elrabol, hisz összetévesztik egy CIA ügynökkel, bizonyos George Kaplan-nal. Így kerül Mr. Vandamm kezei közé, ki némi beszélgetés után úgy dönt, hogy elteszi a feltételezett kémet az útjából, de ez a próbálkozása meghiúsul. A cselekmény ezen a szálon bonyolódik tovább, de hogy ne fedjek fel ezekből semmit, csak annyit árulok el, hogy a későbbiekben egy szerelmi szál csavarodik még a történethez, illetve a szereplők kilétének többszöri újraértelmezése.

7 komment

Címkék: kritika film

Poe után szabadon

2008.03.28. 17:38 paulkemp

(Tim Burton - Vincent)

Tim Burton munkássága nem az 1985-ben készített első nagyjátékfilmjével a Pee Wee's Big Adventure-rel kezdődött. Ezelőtt még a Walt Disney égisze alatt (mely kapcsolat most újraindul, hisz felkérték, hogy Frankenweenie című 1984-es rövidfilmjéből készítsen egy egész éjszakás mozit) volt néhány rövid animációs, élőszereplős próbálkozás, melyeket azóta talán az idő kicsit el is rejtett az érdeklődő szemek elől. Ezalól talán kivétel az 1983-as Vincent, mely a YouTube-nak is hála könnyen elérhető.

Talán azért is, mert ez az első olyan Burton történet, melyben a későbbi karakterek gyökerei megtalálhatóak, hisz ki tagadná, hogy egyértelmű hasonlóságot mutat Vincent a későbbi Edward-dal, vagy Victor Van Dort-tal esetleg Jack Sellington-nal, sőt talán a legújabb borbéllyal is. Tehát véleményem szerint ez a fiú lesz az ideája annak a(z anti)hősnek, mely annyi embert becsábít időnként a mozikba.

A történet, mely egy gyönyörű Burton által írt versben van elregélve Vincent Price (Tower of London 1939, The Long Night 1947, House of Wax 1953, Pit and the Pendulum 1961) előadásában, rettentő sok hasonlóságot mutatott számomra Edgar Allen Poe munkásságával (s persze ezt nem csak azért mondom, mert Vincent kedvenc költőjéről van szó). A „mese” egyébként néhány szóban összefoglalható. Adott a hétéves kisfiú, kinek képzelete talán élénkebb, mint az egészséges lenne, s így kutyájából készített zombival járja a londoni éjszakákat, hogy újabb áldozatokat leljen szörnyű kísérleteihez.

Egyrészt tehát hangulatában egy- értelműen rokonságot mutat a poe-i érzésvilággal, másrészt a történet erőteljesen rájátszik a filmkészítés korai szakaszában népszerű rémtörténetekre. Egész- en pontosan megjelölve a német expresszionista filmművészet len- ne az, melyet meg tudnék jelölni utóbbi kijelentésemhez. Ezt még alátámasztaná a technika mellyel Burton az animációnak és a szereplőknek próbál egy egyedi hangulatot adni. Azaz a fény-árnyék játék használata határozza meg az egész művet (ami azért egy fekete-fehér alkotásnál talán nem is olyan meglepő), melyet először a már említett korszak rendezői alkalmaztak, hogy jobban vizualizálják szereplőik lelkiállapotait.

Vagyis még egy szálon kapcsolatot találhatunk a későbbi munkáival, hisz ha megnézzük a Batman Returns-t (1992) vagy esetleg az Edward Scissorhands-t (1990) hasonló technikai megoldásokkal találkozhatunk. Egyszóval minden olyan esszencia megtalálható már ebben a nagyon korai művében, mely későbbiekben Burton-t naggyá teszi. Így csak ajánlani tudom a rajongóknak, akik még nem találkoztak ezzel az alkotással, s azoknak is akik még csak most kezdenek a rendezővel ismerkedni.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló vers film tim burton

A halálgyáros

2008.03.27. 22:08 paulkemp

(Robert Merle - La mort est mon métier)

Az Algériában született író munkássága két nagy részre osztható. Egyrészt ott van a Francia história 13 köteten keresztül hömpölygő regényfolyama. Másrészt 11 önálló regény, melyek témájukban mutatott sokszínűsége lenyűgöző, hisz a paletta a sci-fi talaján mozgó fikciótól a szociográfiai regényen keresztül újabb történelmi munkákig terjed. A Goncourt-díjas író 4 éve távozott e világról, s hagyta maga után ezt a sokrétű életművet.

A Mesterségem a halál a második regénye, mely 1952-ben jelent meg. Témájában nem nyúl messze első, Két nap az élet című írásától, hisz mindkét történet a II. világháborút választja színteréül. De míg utóbbi a szövet- ségesek oldalát vizsgálja, addig az előbbi Rudolf Lang, Auswitz haláltábor- ának parancsnokának arcképe, ami alapvetően egy objektív önéletrajzi munka.

A történetben Merle megpróbál rákérdezni, hogy mi tesz egy embert a világ legnagyobb halálgyárosává. A téma több oldalról is figyelve roppant érdekes. Nem csupán megkapjuk egy porosz neveltetésű férfiú lélekrajzát, mely egyébként tökéletesen összevág a kanti felvilágosodás eszméje köré rajzolt polgári embertípussal, hanem ennek kapcsán bepillantást enged a kor nácik diktálta logikájába, társadalmába és moráljába.

1 komment

Címkék: ajánló könyv robert merle

Azonos hibák köre

2008.03.26. 13:54 paulkemp

(Luis Buñuel - El Ángel exterminador)

Luis Buñuel munkásságának talán legismertebb és legmeghatározóbb jelenete Az andalúziai kutya kezdete. Ahogy saját kezűleg felvág egy szemet az talán mindent elmond arról, mit szeretett volna élete folyamán elmondani a közönségnek. Tehát tekinthetjük ezt egy szimbólumnak, melyben közzé teszi ars poeticáját, vagyis, hogy a polgárság lezárt tekintetét újra megpróbálja ráirányítani az életre, saját magukra. Azaz tekinthetjük őt egy mozgóképes pszichológusnak, ki nem szeretne mást, csupán felrázni könnyed szunyókálásából a tömegeket.

Az eddig felvázolt kép tökéletesen összevág azzal, hogy Buñuel munkássága elején tagja a szürrealisták társaságának, mely csoport hasonló célokat tűzött ki maga elé. Ez a tény természetesen rányomja egész pályájára a bélyegét, hisz szürreális hatásokban igen gazdag szinte minden filmje (bár e film kapcsán pont csak hevenyészen foglalkoznék ezekkel). Ezek mellett még mindenképpen meg kell említeni gyökereit, melyek máris közelebb visznek minket a címben kijelölt témához. Vagyis a spanyol származást, s az ezzel járó katolikus neveltetést, mely nem csak családjától ered, hisz a jezsuitáknál végezte el tanulmányai nagy részét.

Ezzel pedig témához is értünk. De mielőtt rátérnék konkrétabban a műre, néhány szót ejtenék a fogadtatásáról, melyen Buñuel teljes mértékben megrökönyödött, hisz már-már elsöprő sikert ért el a közönségnél, bár végül nem nyerte meg az Arany Pálmát, csak jelölésig vitte. Ezek után a rendező egy kis szöveget biggyesztett a film elé, mellyel őszintén szólva csak irodalmában találkoztam, de ettől függetlenül mindenképpen megérdemli, hogy idemásoljam:

„Ha a most következő film rejtélyesnek vagy logikátlannak látszik, az élet is ilyen. Ismétlődnek benne a dolgok, akár az életben, és mint ott, minden sokféleképpen magyarázható. A szerző kijelenti, hogy nem akart szimbólumokkal játszani, legalább is nem tudatosan. Az öldöklő angyal legjobb magyarázata, hogy nincs magyarázata”

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film luis buñuel

A kirakati babák világában

2008.03.24. 18:05 paulkemp

(Bret Easton Ellis - American Psycho

Mary Harron - American Psycho)

Ellis 1991-ben megjelent regénye már jóval ezelőtt az időpont előtt botrányt kavart. Tudható az alkotásról, hogy hiába tett le előleget több kiadó is a jogokért, a mintafejezetek, vagy a kész mű láttán mind visszatáncolt (s ezzel hagyta elúszni a már kifizetett pénzt). Mi is lehet ennek az oka? Végigolvasva a művet Patrick Bateman tényleg nem éppen a legkönnyebben emészthető főszereplő az irodalmi palettán. A történetről legyen annyi elég, hogy ez a yuppi (fiatal, diplomás, nagy karrier előtt álló, keleti parti amerikai férfi), ki életében mindent olyan könnyedén ért el, valami újdonsággal kísérletezik.

Ez pedig nem lesz más, mint az ember legsötétebb mélységeinek felszínre hozása (bár talán Dosztojevszkij, ki a mű elejére mottót szolgáltat, talán ide vehető), mely nem egyszerűen a féktelen szexuális kicsapongást, fizikai erőszakot, gyilkos- ságot jelenti, hanem mindezeknek a metafizikai párjait is. Ha úgy tetszik nem egy egyszerű „csak felnőtteknek” könyvről van szó, hanem Sade márkira is annyira jellemző filozofikus mélység is átszövi ezt a plusz 18-as történetet. Miben is nyilvánulna meg ez?

De mi is ez megbújó mélység? Nos elsősorban Bateman karakterét nagyon könnyedén párhuzamba állíthatjuk Burgess korábban már szemügyre vett alakjával, Alexszel. Annak ellenére, hogy különböző társadalmi osztályok szülöttei, mindketten páratlan intelligenciával rendelkeznek, melyhez roppant jó ízlés párosul (gondoljunk csak a Genesisre az Amerikai psycho kapcsán). Illetve természetesen, habár más-más okból, de tulajdonképpen azonos indíttatásból követik el rémtetteiket. Ez pedig nem lesz más, mint a világrend elleni tiltakozásuk kifejezése.

3 komment

Címkék: kritika film könyv

Húsvéti erőszak

2008.03.23. 16:05 paulkemp

(David Cronenberg - Eastern Promises)

Ha úgy tetszik David Cronenberg (Videodrom 1983, The Fly 1986, Naked Lunch 1991, eXistenZ 1999) legutóbbi filmje tökéletesen illeszkedik az eddig róla kialakított képbe. Ugyanazokkal az eszközökkel dolgozva szövi meg történetét, de igazság szerint valami nem stimmel. Mintha csupán egy nagyon egyszerű maffiatörténet lenne egy megerőszakolt 14 éves lány halála után magára maradt gyermeke körül. Hisz hiába a szokásos testtel való játék, hiába az ügynök, a duplafenekű koffer hiánya olyan csalódást ébreszthet a nézőben, amit nehezen lehetne kimagyarázni. Mindettől függetlenül úgy érzem, hogy mégis szükséges nagyító alá venni a filmet, s némileg utánajárni, hogy mit is tudunk kibogarászni a Gyilkos ígéretekből.

Először is ott van két kultúra ütközése, mely többszörösen is adott. Egyfelől az orosz maffia és London, másfelől az orosz gyökerekkel rendelkező család és London. Ebben már szinte a kezdetektől felsejlik az ember alkalmazkodó és felejtő képessége, s hiába tolakszik be a képbe a múlt, a naivitást nem sikerül legyőznie. Hisz a Naomi Watts (21 gramms 2004, Mulholland Dr. 2001,) által játszott Anna csupán a véletlenek összjátékának (ez esetben egészen pontosan Cronenbergnek) tekintheti családja, s saját életben maradását. Mert ugye beláthatjuk, hogy az esetek nagyobb százalékában, ez a történet nem „Happy End”-del záródna. Másrészt már a legelejétől érezhetjük, hogy a két kultúra gyökereiből eredő ellentét feszül itt, ami legfőképp az emberi élethez, a "családhoz" való hozzáállásban nyilvánul meg. Valószínű nem véletlen, hogy angol maffia nem alakult ki a történelem során.

Az orosz maffia mindenesetre ténylegesen jó talaj Cronenberg számára, hisz filmes nyelvébe tökéletesen beleillik a testhez való viszonyuk. A tetoválásokon keresztül elregélt élettörténet felfesti a nézőnek a porhüvely "metafizikai" szerepét a Vory V Zakone számára ebben a világban, hisz az emberek saját történetét mi lenne képes jobban magában hordozni, mint az az anyag, ami átélte azt. S, hogy ez a hússal való manipuláció ténylegesen a rendező pályájának egyik központi magja véleményem szerint megkérdőjelezhetetlen (s ha valaki látott tőle más filmet is, gondolom helyeslően bólint rá erre a gondolatra).

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film apolló

Android vadászat

2008.03.22. 17:37 paulkemp

(Philp K. Dick - Do Androids Dream of Electric Sheep

Ridley Scott - Blade Runner)

Philip K. Dick munkásságáról, mint Hunter S. Thompsonéról elmondhatjuk, hogy nagyban befolyásolta a 60-as évek LSD robbanása. Illetve még egy párhuzam felállítható, hogy mindkettőjük élete bővelkedik furcsaságokban, melyek ott vannak a kezük alól kikerülő lapokon. Dick-nél elég csak a Valis című munkájára gondolni, mely rengeteg utalást tartalmaz életrajzi adataira.

Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? viszont nem illik be ebbe a sorba, vagy legalábbis nem olyan szorosan, ahogy ezt az eddigiekből gondolhatnánk. A mű látszólag egy teljesen szimpla sci-fi történet, melyben fel-feltűnik néhány eredeti ötlet. Mr. Deckard életének ezen szelete azonban sokkal mélyebb és gondolatébresztőbb, minthogy ennyivel lesöpörhessük az asztalról.

Ahhoz, hogy mindezt megértsük, talán rögtön elkezdhetnénk megkapargatni a címet, s ezen keresztül meglátni, hogy mit is akar Dick elmesélni számunkra. Ugye egyértelmű, hogy már itt az androidok és emberek közti hasonlóságot, különbséget feszegeti, mely kérdés lényegileg az egész mű gerincét képezi. Hisz az alapszituáció a fejvadász azon etikai válságát részletezi, mely egy emberszerű gép elpusztításából fakad. Az egész problémakör abban teljesedik ki, hogy míg munkájából adódóan levadássza a humanoidokat, addig az állat formájába öntött elektronikát úgy szereti, gondozza, mintha igazi lenne.

A dolog persze ettől lényegesen többoldalúbb, hisz nem csupán erről az erkölcsi dilemmáról esik szó a lapokon. Megjelenik a szokásos dick-i világ minden apró kis társadalom kritikája. Illetve a könyv ha nem is konkrétan, de mindenképp tartalmazza a William Gibbson-nál kiteljesedő gondolatot, mely szerint az óriás cégek a törvény felett állva irányítják az emberek életét. Már-már vallási rangra emelkednek bizonyos szegmensekben ebben az univerzumban.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film könyv

Free Tibet

2008.03.20. 12:41 paulkemp

(Banco de Gaia - Last Train to Lhasa)

Úgy tűnik, hogy a tibeti események ténylegesen rejtve maradnak előlünk. Kína mára már szokásossá vált reakcióképp teljesen elzárt minden lehetséges médiumot. Ennek következtében nem marad számunkra más, mint a csendes tiltakozás. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy mindkét felet felszólítjuk, hogy mérsékelje magát, vagy magunkat hozzájuk hasonlítva próbálunk forradalmat kirobbantani.

Pár szóban azért összefoglalva tudjuk, hogy idén van az első nagy tibeti lázadásnak a 49. évfordulója, de talán a nyáron megrendezésre kerülő olimpia sokkal inkább tekinthető kiváltó oknak zavargásokkal kapcsolatban. Az időzítés mondhatni remek, hisz a már így is több helyről kritikával, s bojkottal illetett esemény szervezői, s a kínai kormány elgondolkozhat egy kicsit. Mondjuk már csak azon is, hogy Mr. Spielberg mégsem vállalta el a megnyitó ünnepség megrendezését. Bár ugye hozzá sem kell tennem, hogy ez a szocialista ország gazdasági ereje miatt nem lesz túl nagy kiterjedésű, s mind az EU, mind az OB a bojkott ellen van.

Én az ügy melletti elkötelezettségemet a Toby Marks által alapított formáció egyik albumának bemutatásával szeretném kifejezni. Az angol elektronikus zenében utazó bandáról tudhatjuk, hogy 1991-ben indult útjára, de az alapító tag már a kései hetvenes években próbálkozott különböző stílusokkal. Gyökerei a heavy metal színterén keresendők, ahol mint dobos próbálkozott. Ezek után a 80-as években Angliából Portugáliába költözött, s a keményebb műfaj felől a Beatles felé fordult. Utcazenészként tengette mindennap- jait, míg 89-ben rá nem talált az elektronikus zene lehetőségire.

2 komment

„Las Vegasba kell mennem”

2008.03.19. 14:23 paulkemp

(Hunter S. Thompson - Fear and Loathing in LA

Terry Gilliam - Fear and Loathing in LA)

Hunter S. Thompson a gonzo újságírást két pontban határozta meg. Először is fittyet kell hányni a sok „w”-s (who, where, when, why…) módszerre, s helyette egy sokkal szubjektívebb látásmódot kell visszaadni a cikkekben. Másodszor annyi hallucinogén kábítószert kell magunkba juttatni, ami garantálja a teljes szétesést, tudattágulást. Persze az előbbi az, mely korszakalkotó íróvá teszi, s utóbbi inkább a kor, a 60-as évek zsurnaliszta lenyomatává emeli.

A Rolling Stones vezető publicistájának életéről könyveket lehetne írni (mint, ahogy ő meg is tette), így ezt most inkább mellőzöm, de akit nagyon érdekel egy naplószerű folyam Mr. Thompson saját tollából annak ott a nem rég kiadott Kingdom of Fear. Nos akkor az anekdoták helyett jöjjön néhány adat a Fear and Loathing in Las Vegas-ról (1971, mely kiadásban Rolph Steadman az alkotáshoz készült grafikái már szerepelnek).

Eredetileg egy párszáz (maximum másfélezer) szavas cikkről volt szó, az éppen aktuális Mint 400-as motorversennyel kapcsolatban a Sports Illustreted magazin számára. A szituációt bonyolította, hogy Hunter éppen egy tényfeltáró riport anyagon dolgozott egy gyilkossággal kapcsolatban, s informátorával - egy dél-amerikai bérgyilkos - nem tudott normális környezetben érintkezni. Tehát a felkérésnek - az előbb említett cikkel kapcsolatban - köszönhetően, kocsiba vágódtak, s elindultak Las Vegasba, hol már normális keretek között folytathatták volna a munkát. De hogy mi lett belőle? Nos az ott van a könyv lapjain, mely ugye megjelenésétől kezdve szenzációs fogadtatásban részesül. A Rolling Stones egyszerűen zseniálisnak bélyegezte. Tom Wolf amerikai író (kinek művei egyértelműen előzménynek tekinthetők a gonzosághoz, később őt is ebbe a skatulyába préselték bele) pedig korszakalkotónak titulálta a művet.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film könyv terry gilliam

süti beállítások módosítása