Colere

(Michel Gondry - Eternal Sunshine of the Spotless Mind)

Michel Gondry egyszer már bebizonyította, hogy Kaufman alapanyagaiból fantasztikus mozgóképet tud összehozni. Másodszor pedig mindent felül- szárnyalva valami olyasmit tett le az asztalra, mely végre meghozta Kaufman-nak az elismerést (már ha az még az Oscar). Nem szeretném elvetni a sulykot, de mondhatom, hogy talán nem egy produkcióban szereplő élete legjobbját tette hozzá az alkotáshoz.

Hogy kicsit bővebben kifejtsem ezt, még mielőtt rátérnénk a filmre konkrétan, nem hiszem, hogy valaki is ezek után Jim Carrey-től elvitatná a színész jelzőt, illetve Kate Winslet (bár a Románc és Cigarettát sajnos még mindig nem láttam) és Kirsten Dunst is karrierje eddigi legjobbját hozta. Gondry több kiemelkedő alkotása közül személy szerint ezt tartom a legjobbnak, s igaz ez csak személyes vélemény, de azért talán megengedhetem magamnak, hogy őt is ebbe a kategóriába soroljam.

Jim Carrey-hez még annyit azért mindenképpen hozzátennék, még mielőtt valaki a fejemre olvassa Forman-nal közös munkáját, hogy az egy sokkal testhezállóbb szerep volt, illetve a 23-as számban sem adja azt a lenyűgöző alakítást, amit itt. De még mielőtt túlságosan belefeledkeznék a körítésbe térjünk rá a filmre.

(Szeptember 1. - Szeptember 7.)

Na kezdjük azzal, hogy a hét nagyon gyenge lesz, csupán szerdán és vasárnap számíthattok valami jóra a televízióban. De végülis mindegy, hisz Debrecenben Jazz-fesztivál (VicGilson összefuthat- nánk ottan végre, ha már volt róla szó), meg van nekem jobb dolgom is, mint tévét nézni. Lehet elmegyek focizni, de lehet szerzek új munkát is (majd csütörtöktől). Egyébként meg olyan szép az idő, és már alig van valami, amíg az egyetem falai újra befogadják a hallgatókat. Szóval irány a természet, nagy séták, sok sör és bor.

(George Clooney - Confessions of a Dangerous Mind)

Kaufman az Adaptáció után ismét egy „regényt” alkalmaz a mozgókép nyelvére, de ebben az esetben nem ragadtatja el magát, s lényegileg történetet mesél. A rendező székét ez esetben George Clooney foglalja el, kinek ez volt az első rendezése. A film nem igazán illik bele az eddigi sorba, hisz szinte teljes mértékben hiányoznak a kéznyomok, melyből fel lehetne ismerni Kaufman-t.

Röviden összefoglalva a történetet (mely eseményei valósak) egy kémfilmmel állunk szemben, melynek főhőse Chuck Barris (Sam Rockwell, akit legutóbb ugye a Jesse James meggyilkolásában láthattunk). Neki köszön- heti a televízió története a Dating Game-et (ugye ennek több változatát is ismerhetjük a honi berkekből is) illetve a Gong Show-t (mely szintén futott itthon is, talán Benne leszek a tv-ben címmel). Emellett pedig a CIA bérgyilkosaként ütötte el az időt a hidegháború alatt.

(Augusztus 25. - Augusztus 31.)

Kezdjük azzal, hogy vége a pekingi mókának, szóval lehet, hogy a tv-ben lesz végre valami nézhető is, persze a dolgok nem feltétlenül ilyen kedvezőek, de ez majd kiderül. Én személy szerint lassan befejezem a nyári programjaimat, szóval holnaptól rendesen üzemelek majd. A lényeg a lényegben tehát, hogy hamarosan itt az új szemeszter, és újabbnál újabb dolgokra bukkanok rá, melyeket majd megosztok veletek.

De lényegileg gondolom ez senkit nem érdekel, inkább néhány szó arról, hogy minden foci szezon rajtol lassan, meg ilyesmik. Lesz persze amcsi is, egy kis hokival keverve, hátha ehhez valakinek több kedve van. De végülis azt hiszem nem ez az én feladatom, szóval lássuk, hogy mi történik a színes beszélő dobozban.

(Augusztus 18. - Augusztus 24.)

Na végre valami történhetne már így augusztus végéhez közelítve. De nem fog ígérhetem. Várjuk az első aranyat, az Index képes Sziget címszó alatt a meg nem jelent Para-Kovácsot vicceltetni, nem sok sikerrel. Én fáradt vagyok és éhes, de legalább Juditnak születés napja lesz szombaton, ma este meg megyek moziba. De ez gondolom nem sok mindenkit érdekel, végül is nem hiszem, hogy a magánéletem miatt járnátok ide, vagy a nagyvilág dolgainak firtatását kívánjátok tőlem. Annyit azért mégis, hogy egy háborúnak vége lett a múlt héten.

(Spike Jonze - Adaptation)

Charlie Kaufman harmadik forgatókönyve nagyban eltér az eddig megszokott vonaltól. Először is az alkotás nem saját munkája, hanem egy regény adaptációja (Susan Orlean – The Orchid Thief), mely erőteljesen rányomja a bélyegét az egész filmre. A rendező ismét Spike Jonze, ki újra zseniális választásnak bizonyult. Előrevetném, hogy véleményem szerint a munkásság legjobb darabjáról van szó, mely leginkább megmutatja az író zsenijét.

Legelőször is szögezzük le, hogy a film és a könyv kapcsolata csupán látszólagos. A kiindulóponton kívül nem sok köze van egymáshoz a kettőnek. Ha úgy tetszik egy fiktív oknyomozó riportról van szó, melyben a híres írónő bestsellerét leleplezik. Illetve, említsük meg, hogy a film már csak annyival történelmet írt, hogy a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában Charlie és Donald Kaufman lett nevezve, kik közül az utóbbi fiktív személy.

(Michel Gondry - Human Nature)

Hertzog a Caspar Hauser-ben megpróbálja bemutatni, hogy hogyan válhat egy igazi úriember valakiből, aki a civilizációtól teljes mértékben elzárva nevelkedik. Kísérlete azóta a filmművészet történetének egy remek da- rabja lett. Rolf de Herr ugyanezt a témát sokkal groteszkebb közegből eredeztetve tálalja a Rossz csont Boby-ban. Ez az alkotás - ha nem is olyan ismert - nyugodtan odahelyezhető a német rendező műve mellé, hisz attól semmivel nem marad el, sőt még gyere- kes naivitását a szexualitással kapcsolatban is levetkőzi (a Caspar Hauser-ben semmi szó nem esik erről az aspektusról, míg Herr filmjében központi szerepet kap, ha nem is a legkönnyebben emészthető módon).

S ha nem is ilyen egyértelműen, de ellenpont kedvéért a tömegszórakoztatás erdejéből is hívhatunk egy vadat, hogy megmutassa magát. A Hellboy - még ha sokan vitatkoznának is ezzel - a maga profán módján (talán megbocsátható az egész kontextus miatt), lényegileg az arcunkba böfögi a roppant szimpla megoldást, hogy mitől is lesz ember az ember.

Charlie Kaufman, ahogy a címből kitaláható, szintén az ember mibenlétén töpreng el második forgatókönyvében, természetesen a saját stílusában. A rendezés ezúttal Michel Gondry vállalja magára, kivel majd később is dolgoznak együtt (de ne szaladjunk előre). A zene pedig a méltán elismert Graeme Revell-nek köszönhető, kinek megannyi film zenéjét köszönhetjük (talán kevesen tudják, hogy ő nem csupán ezzel, hanem más a mozitól független projecteken is dolgozik, mint például egy album, melyen az Amazonas különböző rovarainak hangjából áll össze a lemez).

(Spike Jonze - Being John Malkovich)

Mit lehet kezdeni egy irodaház 7 és feledik emeletével? Talán el lehetne rejteni egy átjárót, mely John Malkovich fejébe vezet, hogy 15 percen (ismerős idő intervallum nem?) keresztül akárki az érzékszerveivel tapasztalhassa meg azt, mit a saját testében már oly unalmasnak talál. Persze lehetne ez az örök élet kicsiny kapuja is, vagy a tényleges hírnév felé vezető út. De persze csa- varhatunk még néhányat a történeten, s akár utazási irodát is építhetünk a kínálkozó lehetőség köré, vagy egy bábjátékos kezébe is adhatjuk a lehetőséget. Ki tudja még valami jó is kisülhetne belőle.

Persze csak álmodhatok, hogy egy ilyen ötlet pont az én fejemből pattanna ki. Természetesen Kaufman első filmjéről van szó, mely tényleg nem mindennapi alaphangot ütött meg az azóta nagyon magasra szárnyaló pályán. A rendezés pedig a videó klip koronázatlan császára (már ha Chris Cunningham-et nem számoljuk) Spike Jonze kezébe kerül, mely úgy tűnik nagyszerű ötlet volt. Hogy mást ne mondjak talán elég a közel 100 különböző díjra való jelölést megemlíteni, de még jobb megnézni a filmet és tényleg belátni, hogy a szuperlatívuszok talán kevesek ide.

(Charlie Kaufman)

John Malkovich menet, Adaptáció és az Egy makulátlan elme örök ragyogása. A legbiztosabb közös pont ezekben a filmekben az író személye, aki nem más, mint Charlie Kaufman. A most induló sorozat az ő munkásságát próbálja bemutatni, egészen pontosan a filmeket, melyek készítésében részt vett (s reményeim szerint mire oda eljutok, sikerül beszereznem első rendezését a Synecdoche, New York-ot).

Talán kezdhetjük ott, hogy 1958-ban született, azaz a második világháború utóhatásaitól megkínzott világba zsidóként. Középiskolás éveit főként a televíziózással kapcsolatos érdeklődése, illetve egy színjátszó kör határozta meg. Ebben az időszakban a leginkább Woody Allen, a Marx testvérek illetve Lenny Bruce volt rá nagy hatással.

Felsőfokú tanulmányait Bostonban kezdte el, de hamar a new york-i egyetemre került, ahol film területén belül folytatta tanulmányait. Itt Chris Columbus-val vagy Paul Proch-val hallgatta együtt a különböző előadásokat.

Ezek után a kései 80-as években kezdődött el aktív pályája, mely elején számos tv sorozathoz köthető a neve. A teljesség igénye nélkül néhány: Rém rendes család, A Simpson család, Get a life, The Edge, The Dana Carvey Show.

Majd 1999-ben Spike Jonez rendezésében mutatták be első leforgatott forgatókönyvét a John Malkovich menetet, mellyel teljes mértékben megalapozta munkásságát, s elindult egy úton, mely csak a csillagokhoz vezethet. Bizonyítékként pedig azt hiszem elég megemlíteni az Oscar szobrocskát, melyet végül a makulátlan elme eredeti forgatókönyvéért zsebelt be (de már a Malkovich menet, illetve az Adaptációért is jelölték – már ha ez jelent valamit). Illetve még 44 jelölés és 17 díj melyek között az Arany pálmától az Indipendent Spirit Awards-ig minden nevesebb film fesztivál megtalálható.

(Akit esetleg részletesebben érdekelne a nagyszerű író-rendező pályája és élete, klikk a felső linkre - holnap pedig jön a kritika a Malkovich menetről)