(Anthony Burgess - Gépnarancs,
Stanley Kubrick - Mechanikus narancs)
Burgess regénye azt hiszem, minden későbbiekben elhangzó ellenvetésem ellenére, a kiválóan sikerült Stanley Kubrick film hatására került a kezembe. Első nekifutásra pár oldal után félretettem, hogy majd máskor, melyet betudok a szokatlan nyelvezetnek, s a rengeteg szláv szónak, melyek rettentően megnehezítik a „szórakozni” vágyók feladatát. Másodjára néhány oldal után viszont könnyedén vettem fel a fonalat, s hamar belerázódtam a kicsi elbeszélőnk, Alex történetébe. (A blogot rendszeresen olvasóktól elnézést a kis csalásért, de ezt kössétek ehhez)
A regény cselekménye nem túl bonyolult. Adott egy anti-utópia, melyben hősünk drúgjaival az önkifejezésnek csupán egy oldalát találja - esetleg kettőt - mégpedig az öreg ultra-erőszakot - illetve a régi digi-dugit. Természetesen a még 16 évet sem betöltött, agresszív, bár mégis a magas kultúrában járatos - főként a komoly zenében -, s meglepő intelligenciáról tanúbizonyságot tevő narrátorunk hamar a törvény kezére kerül. 2 évet húz le a rácsok mögött, ahonnan egy új lehetőség, a Ludovico-módszer - egy bizonyos átnevelő eljárás - önkénteseként kerül újra ki a jócskán megváltozott világba. S nem csupán a világ, de ő is új emberként, mondhatni a választás lehetőségtől teljesen megfosztott társadalmi katonaként kezdheti újra.